Az U20-as magyar csapat egygólos vereséget szenvedett második világbajnoki mérkőzésén a házigazda ukrán válogatottól. A donyecki divízió II/A csoportos vb-n gólgazdag, rendkívül szoros mérkőzésen kapott ki Eric Thurston együttese.
eFBé Kétszer is hátrányból fordított, sőt, emberhátrányos szituációban is lőtt gólt, ám ez sem volt elég a magyar U20-as válogatottnak ahhoz, hogy legyőzze Ukrajnát. A divízió II/A csoportos vb második játéknapján a vendéglátók telt ház előtt fogadták a magyarokat a Druzsba Jégpalotában.
Kobikov gyors góljára Tóth Gergő, majd Hardi Richárd felelt, ám az ukránoknak is volt erre egy dupla válaszuk, így 3-2-re előnnyel kezdhették a középső harmadot.
Rögtön a második húsz perc elején Farkas Tamás követett el súlyos szabálytalanságot: a fehérvári támadó térdhasználatért bűnhődött duplán. Az ötperces nagy büntetést automatikus végleges fegyelmi követte. A harmad felénél Petrangovszkij kiállítását követően került emberelőnybe a magyar garnitúra, amely Erdélyi Tamás révén használta ki a fórt. Németh Attila két perccel később már egyenlő létszámnál fordított, Nagy Richárd gólja pedig Savcsenkóét követte – az utolsó játékrészre előnnyel fordult a magyar csapat (4-5).
Két ukrán kiállítással végződött a második, eggyel kezdődött a harmadik játékrész, ám Erdélyiék nem tudták kihasználni a fórt. Az 50. percben Zakharov egalizált. Hat percre rá ismét ő volt eredményes, fájdalom, hogy korábban még egy gólt szereztek az ukránok, így négy perccel a találkozó vége előtt kétgólos előnyben voltak. A svéd csapatából két mérkőzésre elengedett Hári János passzából Hardi Richárd szépített az 58. perc végén, így a szakmai stáb úgy döntött: lehozza Pleszkánt is a kapuból, és mezőnyjátékosra cseréli az utolsó támadásoknál. A merészség nem eredményezett gólt, maradt a 7-6. Nem ide.
Férfi U20-as divízió II/A csoportos világbajnokság, 1. játéknap
Ukrajna−Magyarország 7-6
Donyeck, 3400 néző, vezette: Brill (német), Horinyek (szlovák), Furet (francia). Gól: Viktor Zakarov (3), Artem Kobikov, Pavlo Padakin, Ivan Savcsenko, Vladiszlav Kucsevics, illetve Hardi Richárd (2), Tóth Gergő, Erdélyi Tamás, Németh Attila, Nagy Richárd.
Miután az első találkozóját csak hosszabbítás után nyerte meg a magyar csapat, négy pontot veszített már a tornán, többet nem lehet, ha az együttes célja a feljutás.
December 15-én Hollandia lesz a Thurston-legénység ellenfele: a tulipánosok második mérkőzésükön is kikaptak, az ellenünk büntetők után veszítő litvánoktól. A spanyol „armada” pedig kezd egyre veszélyesebbé válni: Dél-Koreának 3-0-ás előny sem volt elég ellene. A mérkőzést az utolsó 4 percben nyerték meg a dél-európaiak: előbb Gainza lőtt emberhátrányból egyenlítő gólt, majd Gonzalez pakkja két másodperccel a dudaszó előtt talált utat Lee Csang Min kapujába.
Férfi U20-as divízió II/A csoportos világbajnokság, az 1. játéknap eredményei: Litvánia–Hollandia 6-2 (2-1, 1-1, 3-0), Dél-Korea–Spanyolország 3-4 (3-1, 0-1, 0-2), Ukrajna–Magyarország 7-6 (3-2, 1-3, 3-1).
A torna állása: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Ukrajna 5, 3. Litvánia 4, 4. MAGYARORSZÁG 2, 5. Dél-Korea 1, 6. Hollandia 0.