Korábbi cikkünkben már beszámoltunk a Nemzeti Edzés Központ megnyitásáról. Ezúttal Hornok Miklós válogatott edző mondta el a véleményét, s azt, pontosan hogyan is működik az új rendszer, továbbá a Magyar Tenisz Szövetség honlapjának beszélt a változásokról is.
UP-info– A NEK megnyitása az első alkalom a magyar tenisz életében, hogy alkalma van az összes válogatottnak egy független centrumban dolgozni. Talán nem is tudjuk megfelelően hangsúlyozni, hogy ennek mekkora jelentősége van – kezdi a szakvezető.
Az edzésközpont megalakulásával a válogatottság is átalakult, a legjobbaknak plusz lehetőségeket biztosítanak, és mindent megadnak nekik, ami a fejlődésükhöz szükséges.
– A kiemelés szempontjai azok voltak, hogy ki milyen eredményes, milyen fizikális adottságokkal rendelkezik, mennyire előremutató játékstílusa van, és ami a legfontosabb, milyen a hozzáállása a munkához és viszonya a szövetséghez. Ezeket a lehetőségeket folyamatosan újraellenőrizzük, és szükség esetén kiigazításokat fogunk végrehajtani. Egyáltalán nem biztos a felállított sorrend, a későbbiekben helycserék is előfordulhatnak. Változatlanul az a tervünk, hogy a versenyeztetésekben közös utazásokat szervezünk, ahogy az eddig is ment, ugyanakkor a legkiemelkedőbb játékosok több lehetőséghez is juthatnak, aminek a részletei folyamatosan közölve lesznek.
– Ugyancsak le lesznek fektetve olyan etikai szabályok, amiket be kell tartani, gondolok például a folyamatos kommunikációra, a tenisz iránti hosszú távú elkötelezettségre. Aki esetleg már most elsősorban egyetemi tanulmányokra gondol, ott nem fogunk kiemelt támogatást megszavazni, hiszen elsősorban felnőtt profi teniszezőkre lenne szükségünk. Azt is mindenképp le szeretném szögezni, hogy az sem célunk, hogy a privát kluboktól esetlegesen elvegyük a játékosokat, éppen ezért a plusz pályaidőkben mindenki használhatja saját edzőjét is, akivel természetesen szintén folyamatos kapcsolatban lennénk, és egyeztetnénk a fejlesztések menetét.
– Az is célunk, hogy folyamatosan ellenőrizzük, és szükség esetén korrigáljuk a felállított rendszert a szerint, hogy az a legjobbak számára hogyan lehet még hatékonyabb, és rendszeresen felülvizsgáljuk az eredményességet is.
A válogatott edző, Davis Kupa-kapitány tisztázta az utánpótlás-nevelésben történt változásokat.
• Az eredeti válogatási elvek megmaradnak, tehát korosztályoktól függően 4-4 vagy 5-5 játékos van a keretben, plusz erős korosztály és szubjektív szempontok alapján meghívott státuszban lévő játékosok is lehetőséget kapnak.
• Az „A” keret játékosai a hivatalos edzésidőkön felül, meghatározott feltételek mellett tréningezhetnek (hetente délelőttönként két, délutánonként egy plusz óra pályahasználat partnerrel vagy saját edzővel).
• Másik „A” keret taggal együttes edzés esetén fejenként duplázódik a lehetőség a közös használat miatt.
• A közös utazásokon kívül a későbbiek során meghatározott keret erejéig külön támogatási keret igénybevétele állandó kommunikációval és előzetes egyeztetésekkel.
Kik edzenek állandóan a „NEK”-ben?
• Jelen pillanatban a 14 év feletti korosztály járhat rendszeresen edzeni, kiegészülve a kicsik közül is kiválasztott „A” kerettagokkal.
• A kisebb korosztály legjobbjai számára a keretedzőkkel előre egyeztetett feltételeket és időpontokat meghatározva esetenként (kemény pályás versenyeken való indulás esetén).
• Amennyiben a legjobbak nem használják ki a számukra biztosított lehetőségeket, mostantól nem jelenti azt, hogy ingyen lehetőséget biztosítunk a második vonal számára. Ez az elv az elkövetkező utazásokra is igaz lesz.
A szülők edzéslátogatására is kitért Hornok Miklós.
• Az első egy hét szabad edzéslátogatása mostantól szabályozott formában működik majd, ami minden hónap első edzéseire korlátozódik ezen túl. Ez nem az edzések titkossága miatt történik, hanem a fiatalok nyugodt munkája érdekében, mert nagy százalékban a szülőknek való megfelelés és esetleges rövid kommunikációk határozták meg az eddigi edzéseket, ami nem tett jót a játékosoknak.
– Nagyon remélem, hogy sikeresen el tudjuk indítani az idei téli programot, ehhez mindenkinek sok sikert kívánok – zárta sorait a válogatott edző.