UtánpótlásSport
2025. szeptember 11.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2011-12-22 21:09

Egerszegi reneszánsz

Mióta új termükben készülnek a zalaegerszegi súlyemelők, ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a megyeszékhelyen a sportág iránt. A majdnem fél évszázada alapított súlyemelőklub októberben költözött a már régóta áhított, új helyre.

JSZ A súlyemelő-egyesület 1965-ben, a MÁV fűtőcsarnokában kezdte meg működését. Azóta a klub székhelye sokszor változott, legutóbb például a sportcentrumban tartották az edzéseket, de olyan mostoha körülmények között, hogy a szülők már nem szívesen vitték tréningezni a gyerekeket. Az új súlyemelőtermet önkormányzati támogatásból az Egerszeg Sportcsarnokban alakították ki, ami érezhetően fellendítette a sportágat. Vörös Zoltán, a Zala Megyei Súlyemelő Szövetség elnöke szerint az átadás óta megnőtt az érdeklődők száma, de elvárás, hogy a huszonöt igazolt versenyző száma még tovább gyarapodjon. A szakember a ZTE súlyemelő-szakosztályának tiszteletbeli, örökös elnöke is. Mérnöktanári munkája mellett sokat fáradozott a sportágért, amelynek 1965-ös zalaegerszegi születésénél is bábáskodott. Bár korábban már visszavonult az aktív sportvezetői tevékenységtől, most egy sajnálatos betegség miatt újra az ő kezébe a klub irányítása. – Azt mondta, hogy ez az új terem megmentette a zalaegerszegi súlyemelést. Ennyire tarthatatlan volt a helyzet? – Eléggé! Legutóbb egy sportszálló alsó szintjén, dohos, penészes környezetben készültünk. Az öltöző az épületen kívül egy régi barakkban volt. Nem akarom eltúlozni, de néha az egerek és a patkányok is szaladgáltak ott. Ha nem sikerült volna átadni az új termünket, akkor talán az ÁNTSZ sem engedélyezte volna sokáig, hogy működhessünk. – Most viszont teljesült az álom. Elégedettek a végeredménnyel?
– A városi sportcsarnok fűtési rendszerét átalakították, és tulajdonképpen a régi kazánházban kapott helyet az új súlyemelőterem. Salakdobogós rendszert építettünk ki, egyszerre hat sportolónk dolgozhat  biztonságosan. Tartozik hozzánk egy klubhelyiség és egy úgynevezett kis tornaterem is, ami valójában a sportcsarnok bemelegítő terme. Ideálisak a körülmények ahhoz, hogy akár nemzetközi versenyt is rendezzünk. Új lehetőségként felvetődött az is, hogy edzőtáborokat, és a meglévő területi minősítő versenyek mellett nemzetközi viadalokat is szervezzünk. – Tehát eddig komolyabb verseny lebonyolítására nem volt lehetőség? – De volt, csak nagyon körülményesen tudtuk megoldani. Egy másik helyszínen, a régi súlyemelőtermünktől négy kilométerre volt a helyszín, ahol a versenyeket rendeztük. Minden alkalommal meg kellett oldani a szükséges berendezések és a súlyok átszállítását, ami nem volt egyszerű, de azért minden évben megtettük. – Akkor az új terembe könnyebb a gyerekeket becsalogatni? – Azt kell, hogy mondjam: ahol régen működtünk, oda kis gyerekeket lecsalni nagyon nehéz volt. Ha a szülő meglátta, hogy milyenek a körülmények rögtön azt mondta: bocsánat, de ebből nem kérek. Ez szerencsére megváltozott! Ma is két kissrácot hoztak, az egyiket a nagyszülő, a másikat az anyukája. A kísérők a klubszobából láthatják az edzéseket, és megnyugodhatnak, hogy megfelelő körülmények között készül a gyermekük. Most 10-11 éves fiúk és lányok járnak az edzésekre. Van két Héraklész-programos sportolónk, akik már válogatott szinten vannak. A diákolimpián négy növendékünk volt dobogós az utánpótlás országos bajnokságon pedig hárman állhattak a pódiumra, amiből talán látszik, hogy eddig sem ültünk tétlenül…