UtánpótlásSport
2025. augusztus 24.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2011-12-22 18:54

Zakót kaptak

Decemberben a 15. fordulót rendezték a leány junior NB I-es bajnokság alapszakaszában. A tabella élén álló UTE, BITT Kaposvár, Albrecht MVSC MISI trió is pályára lépett, és egyik tagja, meglepetésre, vereséget szenvedett hazai pályán.

Nagy-Pál Tamás A Szolnoki Főiskola RKSI az Aluprof-TF Budapest Volleyball Team csapatát fogadta, és udvarias vendéglátónak bizonyult. Az első szettben 13 pontot ütött össze, amely megadta az alaphangot az egész találkozóra. Ezután már végig csak kapaszkodott a Szolnok, és sima 3-0-s vereséget szenvedett a fővárosi csapattól. A Budai XI SE a VESC együttesét fogadta, ezen a találkozón már jóval nagyobb csata zajlott. Az első szettben a budai lányok ötpontos győzelmet arattak, de a veszprémiek a következő játszmában egyenlítettek. Mindkét csapat érezte, hogy a harmadik felvonásnak lesz a legnagyobb jelentősége. A veszprémiek több szettlabdát is hárítottak, hosszabbításra is sor került, de 26-24-es vereséget szenvedtek. A fővárosi csapat a lélektani előnyt kihasználva simán nyerte a negyedik játszmát, és így 3-1-re a mérkőzést. Az éllovas BITT Kaposvár a Palota RSC-vel csapott össze, és az első szettben ellentmondást nem tűrő játékkal győzött tíz ponttal. A Palota talpra állt, és hozta a második játszmát. A harmadikban is csak épphogy, két ponttal szenvedett vereséget, de az erejét felemésztette az utolsó két felvonás. A jóval esélyesebb kaposvári lányok fa negyedik szettben a földbe döngölték ellenfelüket, és 3-1-re hozták a mérkőzést. Az Albrecht MVSC MISI a Tatabányai Volán SE csapatát fogadta, a papírforma szerint sima hazai győzelemnek kellett volna születnie. Így meglepetésként hatott, hogy az első szettben a vendégek parádés játékkal, tíz ponttal győztek. A helyzet a második felvonásban csupán annyit változott, hogy a végjáték már nem volt ennyire könnyű a tatabányai lányoknak, de ismét sikert arattak. A harmadik játszmára összeszedte magát a miskolci csapat, és az előzetesen várt játékkal nyert. Ezzel viszont véget is ért a feltámadás: a negyedik játszmában a Tatabánya 10 ponton tartotta ellenfelét, így teljesen megérdemelten verte meg 3-1-re a tabella harmadik helyezettjét. A Békéscsabai RSE a Budapest SE-FKF Zrt.-t fogadta a forduló legizgalmasabb találkozóján. Az első szettben még semmi nem utalt rá, hogy a találkozó kiérdemelheti ezt a címet, ugyanis a viharsarki lányok óriási fölénnyel győztek. A fővárosi csapat azonban összeszedte magát, és először egyenlített, majd a harmadik játszmában már a vezetést is megszerezte. A BRSE sem adta olcsón a bőrét, a negyedik felvonásban több mérkőzéslabdát is hárítva, győzött végül 29-27-re, döntő játszmára kényszerítve ellenfelét. Az utolsó szett is szoros csatát hozott, de a végjátékot a BSE bírta jobban, így nagy csatában 3-2-es győzelmet aratott Békéscsabán. Az UTE ezúttal is hozta a kötelezőt, a TEVA Gödöllői RC otthonában egy percig sem forgott veszélyben a győzelme, mindhárom szettben 15 pont alatt tartotta ellenfelét. A tabellán fontos változás nem történt, az Albrecht veresége ellenére is megtartotta harmadik helyét, a Kaposvár és az UTE mögött.