UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2011-12-23 10:52

U18: rajtra készen! +VIDEÓINTERJÚ

Utolsó összetartásán és edzőmérkőzésén egyaránt túl van a női U18-as válogatott, amely december 29-től Norvégiában játszik a világbajnokságon. Gömöri Csaba tanítványai a november végi kvalifikációs tornát fölényesen nyerték, ezzel kivívták a divízió I/A csoportban való szereplés jogát. Karácsonykor pihennek a lányok, akik december 28-án repülnek Tromsőbe, egy nappal később pedig már Ausztria ellen kell bizonyítaniuk, hogy nem véletlenül korcsolyázhattak magasabb osztályba.

Fogl Balázs December 22-én az újpesti jégcsarnokban találkozott egymással az U18-as és a női felnőtt válogatott. „Sikerült két egyformán erős csapatot összeraknom” – mondta Gömöri Csaba, majd útnak indította a korongot az indulás előtti utolsó edzőmérkőzésen.
Még egy hónap sem telt el az asiagói kvalifikációs világbajnokság óta, amit fölényesen nyert meg az együttes, december 29-től már Norvégiában, Tromsőben kell bizonyítaniuk a lányoknak. Amint azt a szövetségi kapitány honlapunknak elmondta, az olaszországi sikert még csak részben ünnepelték meg. „A Fehérvár–Vienna mérkőzés előtt köszöntötte a szövetség érmekkel a lányokat. Akkor volt róla szó, hogy egy banketten megünnepeljük a sikert. Annyira rövid azonban az idő a két világverseny között – ráadásul Karácsonykor inkább legyenek a családdal a lányok –­, hogy majd januárban, ha Norvégiából hazajöttünk, koccinthatunk. Ha onnan is éremmel térünk haza, akkor duplán ünnepelünk!” Az asiagói kvalifikációs és a tromsői divízió I/A-s vébé között természetesen nem volt megállás: a válogatott három egynapos összetartáson csiszolta tovább a taktikai elemeket. A lányok a hazai bajnokságban folyamatosan játszották a mérkőzéseket, így elmondható, hogy egy pillanatra sem estek ki a ritmusból. Az U18-as különítmény december 28-án repül Tromsőbe, ahol egy nappal később kezdődik a világbajnokság. Sorrendben Ausztria, Szlovákia, Japán, Norvégia és Nagy-Britannia lesz az ellenfél.
A tornára a legerősebb keret utazhat, mindenképpen a csapattal tart Huszák Alexandra is, aki az asiagói kvalifikációs vébé legeredményesebb magyar játékosa volt. A Budapest Stars csatárának még úgy is sikerült elérnie ezt a címet, hogy a harmadik találkozón, a britek ellen, térdsérülést szenvedett. Azóta folyamatosan úgynevezett lámpás kezelés alatt áll, gyógytornára jár és bizakodik, csakúgy, mint a szakmai stáb: mindenképpen pályára szeretne lépni Norvégiában. Az orvosi team szerint minden esélye megvan rá… Az asiagói kvalifikációs világbajnokság találkozóiról itt számoltunk be: K.O.-győzelem Kína ellen; Csendre intették a kakast; Zsebben a repülőjegy; Aranyos hokis lányok; Veretlenül világbajnokok