Noha a versenynaptárban nem szerepel több sportlövő verseny ebben az évben, mindenki lázasan készül a következő, a január 7-i megméretésre.
Krecsik AdriennJanuár első hétvégéjén rendezik meg a második Eb-válogatóversenyt, amely után kialakul a végleges névsor a kontinensbajnokságra. Az első válogatón nagy létszámban gyűltek össze a lövészek, ám nem mindegyiküknek sikerült szintet lőni, többek között a reményteljes Nemes Adriennek sem, aki 2012-től már a felnőtt mezőnyt erősíti.
A KSI versenyzője honlapunknak elmondta, hogy habár egyelőre nem lőtte meg a szintet, nincs elkeseredve:
– A következő válogatóra még jobban készülök. Az ünnepek alatt sem lazítok, és nagyon remélem, hogy a sok munka révén sikerül bekerülnöm az Eb-csapatba.
Az utolsó éves junior lövész az idei évét is elemezte:
– Túlzás lenne azt mondani rá, hogy nagyon jól sikerült. Úgy érzem, maradt bennem jó pár kör. Az utóbbi két nemzetközi versenyen sikerült a felnőttek között döntőbe kerülnöm, és ott is elfogadhatóan szerepelnem, aminek borzasztóan örülök, így azt mondhatom, hogy az évzárásra már sikerült felnőnöm a felnőtt mezőnyhöz.
Az első Eb-válogató előtt Kissné Oroszi Edittel beszélgettünk Adrienn esélyeiről a felnőtt mezőnyben és a lehetséges ötkarikás kvótaszerzéséről. Az utánpótlás kapitány elmondta, hogy a húszéves lány képes olyan teljesítményt nyújtani, amellyel az olimpiára is kvalifikálhatja magát, ugyanarról ő maga így vélekedik:
– Nem tudom, mennyire lehet reális számomra az olimpiai kvóta, hiszen az csak a legjobbaknak jár. Egyelőre a következő célra koncentrálok, és azért küzdök, hogy eljussak az Európa-bajnokságra, ott pedig döntőbe kerüljek a nagyok között.
Adrienn karácsonyig töltötte a pihenőjét, a két ünnep között pedig már teljes erőbedobással edz. Az sem zavarja, hogy alig van megállás, sőt, soknak is tartja az egy hét szünetet, de tudja, hogy muszáj lazítania kicsit.
– Egy hét alatt bőven ki tudom magam pihenni, ami rettentően fontos, mert a következő évben is lesz jónéhány versenyem. De mivel a junior versenyekből kiesek, így sok hazai viadalból kimaradok. Azért remélem, hogy felnőttként kivisznek majd a Világkupa-versenyekre. Aztán izgalmas lesz, mert ezt követően valószínűleg folytatjuk majd Babicz Sárával, egykori junior társammal a rivalizálást, amely azzal szakadt meg, hogy ő fellépett a felnőttek közé, s ez külön megízesíti majd a viadalokat – tette hozzá végül Adrienn.