2012-01-02 21:21
Paksi tizenegy
Végigkísértük az ősszel az élvonalbeli klubok második, NB II-ben szereplő csapatainak teljesítményét. A holt idényben az együttesek szakvezetőivel elemezzük az első „félidőt”: ezúttal a Paksi FC II trénerével, Lengyel Ferenccel beszélgettünk.
Nagy-Pál Tamás – A tizenegyedik helyen áll a Paks II a Ness Hungary NB II-ben, vagyis nem kieső, és megelőzi például a Győr második csapatát. Mennyire elégedett ezzel az eredménnyel? – Nem olyan rossz eredmény ez. Egyrészt reális képet mutat, másrészt nagyjából ide is terveztük magunkat. Számításaim szerint 2-3 ponttal szerezhettünk volna többet, de ezen még javíthatunk tavasszal. – Nehezen indult a szezon, hiszen a 12. fordulóig csupán hét pontot gyűjtöttek. Az utolsó négy mérkőzésen viszont tízet, a többi közt az FTC II-t is legyőzték. Ez a sorsolás szeszélyének következménye? – Igen, a sorsolásunk is nehéz volt az elején, de nem ez volt a fő ok. A tavalyi év modelljét próbáltuk volna követni, vagyis, hogy az első csapatból érkeznek a támadók. A szezon előtt viszont több csatár is távozott az utolsó pillanatokban, és erre hirtelen kellett reagálnunk. A védelmünk továbbra is jól működött, hiszen mindössze 20 gólt kaptunk, de a támadójátékunk ezt megsínylette, nem lehetünk büszkék a 17 szerzett gólunkra . – A gárda teljesen a fiatalokra épült az ősszel? – Igen, elsősorban az NB II-es keretünkre, amely az előző szezonban feljutott az NB III-ból. Melléjük a nyáron szerződtettünk pár játékost, valamint az első csapatból volt rendszerint egy, kettő vagy három visszajátszó. – Kiket emelne ki a fiatalok közül? Kinek lehet esélye a bemutatkozásra az első csapatban? – Két-három olyan srác van, akiben benne van ez a lehetőség. Név szerint Cziráki Attila, Berkó Ádám és Racskó Roland. De megemlíthetném a házi gólkirályunkat, az ötgólos Feil Mátét is, aki remek teljesítménye ellenére még csak az ősz elején került fel hozzánk az U19-es csapatból. – Ők akár már a tavasszal magukra ölthetik a Paks felnőtt csapatának szerelését? – Liga Kupa-meccsen szerintem mindenképp játszhatnának, de ezt nem az én tisztem eldönteni. – Hogyan néz ki a felkészülésük a tavaszi szezonra? – Klasszikus, hathetes felkészülésünk lesz. A program már teljes, lesz 7 edzőmérkőzésünk elég komoly ellenfelekkel. Edzőtáborba nem kell mennünk, hiszen Pakson is remek körülmények között tudunk készülni. – A tavaszi szezonban az eredményeken lesz a hangsúly, vagy a fiatalok versenyeztetése az elsődleges? – Nincs nagy eredménykényszer. Bent kell maradnunk az NB II-ben, de ez elérhető szerintem, még akkor is, ha nagyon szoros a mezőny, ugyanis ez felfelé is igaz, bármikor előrébb léphetünk. Ráadásul lehet, hogy jövőre az MLSZ is megváltoztatja a kiírást, úgyhogy az elsődleges szempont semmiképp sem ez. A célunk, hogy felkészítsük a fiatalokat, a sérülteket és azokat, akik kevesebb lehetőséget kapnak az NB I-ben arra, hogy bármikor megállják a helyüket. Úgy érzem, ennek az elvárásnak eddig is maximálisan megfeleltünk.