2012-01-03 20:17
Gurítópróba
Edzőtáborral kezdik az évet a fiatal tekézők: január 7-én és 8-án a magyar és a budapesti ifjúsági leány-, illetve fiúválogatottnak az FTC pályáján nyílik lehetősége a gyakorlásra.
Krecsik AdriennKözös tréningezést vagy válogatott meccset minden világbajnokság előtt rendeznek, hogy a versenyzők bemelegedjenek, az edzők pedig felmérhessék a sportolók felkészültségi állapotát. Az aktuális rendezvényen meglehetősen nagy létszámban vesz részt az ifjúság, de ahogyan közeledik a májusi, Németországban rendezett vb, mind inkább szűkül majd a keretet.
A felkészülés menetét Fehér László, a fiú- és Weinacht János, a lányválogatott szövetségi kapitánya Ferencz Józseffel és Hazai Gáborral, a budapestiek szakvezetőivel közösen állítja össze, illetve szervezi meg. Így szombat délelőtt a magyar válogatott fiúk barátságos mérkőzéssel kezdenek a budapesti csapat ellen, délután pedig a lányoké a főszerep. Vasárnap viszont edzés vár mindkét nem képviselőire, amelyen nagy valószínűséggel nem a 120 vegyes gurítást, hanem inkább a sprint- és tandemversenyszámot gyakorolják majd a fiatalok.
Dávid Veronika, a Magyar Teke Szövetség főtitkára honlapunknak elmondta, minden válogatott tag lelkes és örül, hogy részt vehet a közös programban: – A részvevők mindig várják, hogy együtt legyenek, hisz az ország különböző tájairól érkeznek. A közös edzőtábor azért is jó, mert összekovácsolja a csapatot. A szövetségi kapitányoknak pedig annyiban jelent pluszt, hogy alkalmuk van megnézni, esetleg javítani a játékstílusokat és felmérni a sportolók felkészültségi állapotát.
Varga Zoltán, a Budapesti Tekézők Szövetségének elnöke szerint a közös munka célja, hogy kialakuljon egy olyan erős magyar válogatott, amely méltó módon képviseli hazánkat az ifjúsági világbajnokságon, az U14-es és az U18-as Világ Kupán, illetve a bautzeni világbajnokságon.
Az utóbb említett májusi világversenyig még van idő, de addig is folyamatosan játsszák a csapatbajnoki fordulókat, márciusban pedig lebonyolítják a diákolimpia döntőjét, mi több, a tavasszal lesznek válogatott mérkőzések Románia és Szerbia ellen is. A program része az egyéni és a páros bajnokság, valamint a Világ Kupa-versenyek.