UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-01-04 17:32

Nekik tizennégy

Végigkísértük az ősszel az élvonalbeli klubok második, NB II-ben szereplő csapatainak teljesítményét. A holt idényben az együttesek szakvezetőivel elemezzük az első „félidőt”: ezúttal az Újpest FC B trénerével, Szlezák Zoltánnal beszélgettünk.

Nagy-Pál Tamás – A 14. helyen telelnek, éppen 14 ponttal. Mennyire elégedett az együttes őszi teljesítményével? – Nem vagyok elégedett, sokkal többet vártam a csapattól, mert erősebb a keretünk, mint azt az eredményeink mutatják. Igaz, hogy az összetétel gyakorlatilag mérkőzésről mérkőzésre változott, de ennél akkor is többet kellett volna hoznunk. Bízom benne, hogy a tavasszal eredményesebbek leszünk. – Huszonkét gólt szereztek, pont ugyanannyit, mint a 4. helyezett Cegléd, ám harminchatot kaptak, ami a legtöbb az NB II Keleti csoportjában. Innen nézve a védelmet kell rendbe tenni a téli szünetben. – Csapatként kapjuk a gólokat, ezért nem lehet csak a védőkre fogni a sok kapott gólt. Természetesen csapatként rúgjuk a gólokat is. Elkövettünk olyan hibákat, amelyek NB II-es szinten már nem lehet, de gyakorlatilag még utánpótláscsapat a miénk. Több koncentráció és fegyelem kell a fiúktól. – Akkor az is annak tudható be, hogy több győztesnek tűnő mérkőzést is kiengedtek a kezükből, mint például a Mezőkövesd ellen, amikor 4-2-es előnyről lett döntetlen a vége? – Nem szeretek a fiatalság mögé bújni. Az ifiben végigjártunk már a srácokkal egy szamárlétrát, sok mindent megtanultak. Ez viszont az első felnőtt bajnokságuk, és most tapasztalják, hogy itt azért sok minden máshogy működik. Több a rutinos játékos, akik kíméletlenül kihasználják az ellenfél hibáját. Valóban jó pár mérkőzésben benne volt a játékunkban a győzelem, majd az egy pontnak is örülnünk kellett. – Az első öt fordulóban három győzelmük volt, utána viszont összesen öt pontot gyűjtöttek. Mi történt? – Elkaptunk egy jó szériát az elején. Ilyen a tavalyi szezonban is előfordult, hogy pár remek mérkőzés után nem volt meg a figyelem, amely a szerencsével együtt hosszú mérkőzésekre eltűnt. Emellett változott a keret összetétele, védőhiányban szenvedtünk, mert segítenünk kellett a felnőtt csapatot, és volt, aki felkerült. Nem mindig tudtuk őket megfelelően pótolni. – A Honvéd NB II-es csapata egy hellyel az Újpest mögött, a 15. helyen áll. Ez számít valamit, vagy ezen a szinten még nincs meg a két együttes közötti rivalizálás? – Annyira nem számít. Persze, pesti csapatról van szó, és valószínűleg a fiúk jól ismerik egymást, hiszen az alacsonyabb korosztályokban is többször találkoztak, így biztos van köztük presztízsharc. Az Újpest színeiben viszont bármelyik ellenfél ellen úgy kell pályára lépni, hogy tudjuk, egy patinás klubot képviselünk. Mindig tudniuk kell a fiúknak, hogy milyen mez van rajtuk. – Bukkantak-e fel fiatal tehetségek a csapatban? – Igen, 5-6 92-es és egy 93-as játékos, a többi közt Nagy János, Horváth Richárd vagy Tóth Bálint. Utóbbi még ifi korú, de már a felnőtt keret közelébe kerülhet a tavasszal. Vannak itt ügyes srácok, akiknek most kell mozgósítaniuk magukat, hogy megmutassák tehetségüket az NB I-es szakmai stábnak. – Hogyan néz ki a téli felkészülés? – Január 9-én kezdünk. Itthon fogunk edzeni, műfüves pályákon. Szerda-szombat ritmusban lesznek mérkőzéseink NB II-es, illetve NB III-as csapatok ellen. Reméljük, sérülésmentes lesz a felkészülésünk. – Mik a célok a tavaszi szezonra? – Szeretnénk jóval előrébb végezni, hiszen mégiscsak az Újpest vagyunk. De elsősorban ez arról szól, hogy a fiatalok megmutathassák magukat, és felkerüljenek az NB I-es kerethez. A cél az, hogy minél több játékos elérhesse: hasznos tagja legyen a felnőtt keretnek.