2012-01-07 19:23
Ahol csak a gyerekek maradtak...
December elején honlapunk is beszámolt róla, hogy a Magyar Röplabda Szövetség kizárta a férfi NB I-ből a Sollight-Nyíregyháza FRK csapatát, miután a junior gárda három bajnoki mérkőzésen is csupán öt fővel jelent meg, azaz nem állt ki.
Nagy-Pál Tamás Meg is kerestük akkor Bugyi József játékosedzőt, aki elmesélte az eset körülményeit, s közölte, hogy a klub fellebbez majd a döntés ellen. Ez nem csoda, hiszen a határozat értelmében a Nyíregyháza a következő szezonban csak az NB II-ben indulhat. Öröm az ürömben, hogy a szabolcsi csapat az országos ifjúsági kupában, a serdülő és a gyermekbajnokságban is folytathatja a versenyzést. Pénteken jogerőssé vált, hogy a Nyíregyházát kizárja a szövetség az NB I-ből, így a város másfél évre biztosan első osztályú férfi röplabda nélkül marad. Ezt a hírt Bugyi is megerősítette a hunvolley.blog.hu-nak. ― Mivel a két ünnep között szabadságon voltak a szövetség munkatársai, csak csütörtökön sikerült beszélnem telefonon a főtitkárral ― kezdte tájékoztatását Bugyi József. ― Sajnos rossz hírt kaptam, hiszen a szövetség hajthatatlan, és tartja magát a szabályokhoz, így kizárta a felnőtt csapatot az NB I-ből, és jövőre csak az NB II-ben folytathatjuk. Sajnos nem sikerült semmivel meggyőzni a főtitkárt, így kénytelenek vagyunk tudomásul venni a döntést. Az utánpótláscsapatokkal folytathatjuk ugyan a bajnoki küzdelmet, ám mivel pénzünk nincs, így a junior- és a serdülőcsapatok számára is befejeződött a szezon. A legkisebbekkel, a gyerekekkel viszont végigvisszük az évet, hiszen ügyesek a fiatalok, a hatos döntőbe jutás is reális célnak tűnik. Hogy mi lesz a folytatás a felnőtt csapattal, azt most még nem tudom, ez sok mindentől függ...Kapcsolódó cikkek: