Január 7-én és 8-án az idén először álltak lőállásba a sportlövők, ám már másodszor abból a célból, hogy Eb-szereplést harcoljanak ki maguknak. A szövetség csak ezután dönt az utazók névsoráról.
Krecsik AdriennA hétvégi légfegyveres Budapest-bajnokságon összességében jól szerepelt a fiatalság, az utánpótlás-kapitány szerint ha még kicsit dolgoznak a formán, amelyet a következő heti edzőtáborban meg is tehetnek, a csapategység éremmel térhet haza a finnországi kontinensviadalról.
Az aktuális eseményre térve, kezdjük a sort a légpisztolyos eredményekkel. A női negyven lövéses légpisztolyos versenyszámban az élmezőnyben végzett két nemrégiben még junior versenyző, Babicz Sára és Nemes Adrienn. Előbbi nyakába aranyérem került, utóbbi a negyedik helyet szerezte meg.
A junior lányok közül Ihos Erikát, a KSI versenyzőjét avatták bajnokká, mögötte Zs. Tóth Anna és Babicz Flóra végzett. Az előző válogatón jól szereplő Mihalkó Nikoletta ezúttal egészségi okokból nem tudott részt venni a versenyen, de az eddigi remek szereplésnek köszönhetően úgy tűnik, az Ihos, Babicz kettőssel együtt eljuthat a februári Európa-bajnokságra.
A junior fiúk hatvan lövéses versenyében gyengébb eredmények születtek: Petőcz Dávid végzett az élen, 551 körrel, mögötte végzett Bartók Csaba és Mayer Kristóf 553 köregységgel az alapversenyben, valamelyest elmaradva a nemzetközi élvonaltól.
– A fiúk most is gyengébben teljesítettek, mint általában, ezért még kérdéses, indulhat-e az Eb-n közülük junior versenyző. Már csak azért is, mert az lesz az utolsó lehetőségük a sportlövőknek az ötkarikás kvótaszerzésre, amiért a szövetség inkább a felnőtteket részesíti előnyben, akik képesek szintet lőni. A juniorok közül csak az éremesélyesek utazhatnak, továbbá azok, akik számára elérhető a kvótaszerzés, ám őket a felnőtt mezőnyben indítja majd el a szövetség, mert a juniorból nem juthatnak szereplési joghoz – nyilatkozta honlapunknak Kissné Oroszi Edit utánpótlás-kapitány.
A légpuskás versenyszámokban kitűnő eredmények születtek: a junior fiúk hatvan lövéses versenyét Kapás István nyerte 593 körrel, őt Péni István követi 594 körrel, a harmadik pedig Nagy Sándor (585 kör) lett, akit az 1996-os születésű Boda Bence szorongatott meg 586 kör eredményével.
– A Kapás, Péni, Nagy hármas most is kimagasló teljesítményt nyújtott, mint ahogy azt megszokhattuk tőlük. Nagyszerű Kapás 104,5-ös döntős eredménye, de figyelemre méltó Boda Bence szereplése is, aki igen közel került a dobogóhoz – fűzte hozzá a szakvezető.
A serdülőknél kiemelendő Vas Péter 393 körös győzelme, ami az utánpótlás-kapitány szerint rendkívül biztató teljesítmény a ’98-as születésű fiútól, hiszen ha továbbra is ilyen eredményeket produkál, be tud épülni a junior válogatott keretbe.
A junior lányoknál Biatovszki Mira vitt mindent, aki után az 1996-ban született Hanák Gabriella lett a második, Seffer Kata, a Honvéd versenyzője pedig a harmadik. A junior Szijj Katinka ezúttal a felnőtt versenyben próbált szerencsét, ahol az ötödik helyig jutott, Veres Kata ugyanebben a számban a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A részletes eredményeket az Eredmények/Hazaimenüpontban olvashatja.