UtánpótlásSport Öttusa: Szécsi Nemere U19-es világbajnok!
2025. augusztus 24.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-01-13 16:17

A gyerekek őrzik a sportágat

Január első hetében vált jogerőssé, hogy a Sollight-Nyíregyháza FRK csapatát kizárja a Magyar Röplabda Szövetség az NB I-ből, és a következő szezonban is csak az NB II-ben szerepelhet, miután a juniorgárda három bajnoki mérkőzésen is csupán öt fővel jelent meg, azaz nem tudott kiállni.

Nagy-Pál Tamás Az üggyel kapcsolatban megkereste honlapunk Bugyi József játékosedzőt. – Mit szólt, amikor megtudta, hogy jogerősen is kizárták a Nyíregyházát az NB I-ből? – Nem lepődtem meg, sajnos, számítani lehetett rá. – Mit gondol, miért volt hajthatatlan a szövetség? – Valóban nem feleltünk meg a szabályoknak, ezért teljesen jogszerű a döntés, el kell fogadnunk. – Az utánpótlás-csapatok viszont folytathatják a szezont. – Igen, de mivel támogatókat csak az NB I-es csapat mögé lehet felsorakozatni, erre a szezonra már nem tudunk pénzt szerezni. Csupán az országos gyermekbajnokságot tudjuk folytatni. – Mit szóltak a többiek, amikor megtudták, hogy véget ért a szezon? – Senki nem örült neki, vannak, akik valószínűleg fél évre új csapatot keresnek maguknak. – A gyerekektől milyen eredményt várnak? – Reméljük, sikeresen fognak szerepelni. – És a többi csapat? Folytatják az edzéseket? – Természetesen az edzések folytatódnak. Diákolimpiai mérkőzéseken pedig fogunk szerepelni. – Milyen következményei lehetnek az ügynek nyíregyházi férfi röplabdára nézve? – Nem tudom, hogyan alakulnak a dolgok, sok mindentől függ. Az biztos, hogy nem lendít a helyzetünkön, de a felnőttcsapat sorsát rengeteg tényező befolyásolja. – És az utánpótlás jövője? – Az NB II-ben majd csak juniorcsapatot kell indítanunk. A következő szezonban is számítunk azokra, akik nálunk játszottak.

Kapcsolódó cikkek:

Ahol csak a gyerekek maradtak…

Nyíregyháza: kizárva!