UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-01-13 23:09

Felcsút lépett feljebb

Felcsúton rendezték meg az 1997-1998-as korosztálynak a diákolimpia Fejér megyei futsaldöntőjét. A hazai csapatnak az Endresz György Általános Iskola gárdája számított, melyben többen a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia növendékei.

UP-info A felcsúti együttes kiemelkedett a mezőnyből, megszorongatni is csupán egyszer tudták az ellenfelek. Az első találkozót a sárbogárdi iskola csapata ellen vívta a házigazda, és parádés játékkal 10-1-es győzelmet aratott. Ezután a seregélyesi iskola együttese következett, és a torna legszorosabb mérkőzésén, fordulatos találkozó végén 3-2-es győzelemnek örülhetett. Ezzel a nehezét gyakorlatilag le is tudta a csapat, következhetett az „örömfoci”. Az ercsi iskola ellen, az eddigi gólrekordját megdöntve, 11 találatot jegyzett a gárda, majd a fehérvári Tóvárosi Általános Iskola elleni rangadón is diadalmaskodott 7-3-ra. A csapat a négy mérkőzésen összesen 31 gólt rúgott, a legtöbbet – nyolcat-nyolcat – Péter Bence és Varga Márkó szerezte. A csapat így toronymagasan nyerte a megyei döntőt, és bejutott a miskolci országos döntőbe, melyet február 3-5. között rendeznek meg.