2012-01-18 19:50
Válogatott időpontok
Január harmadik hetétől az utánpótlás válogatottak is megkezdik a felkészülést a tavaszra – tudtuk meg a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. Két gárdára nagy megméretés vár majd, hiszen az Európa-bajnokság selejtezőjének elitköréből próbálnak meg kijutni a kontinenstornára.
Nagy-Pál Tamás Az egyik ilyen csapat Pisont István szövetségi edző együttese, az U17-es válogatott, amelynek a papírforma szerint nagyobb esélye lesz kiharcolni a továbbjutást Oroszország, Belgium és Wales ellen. A fiúk január 17-én találkoztak Telkiben, ahol egy kétnapos összetartáson vesznek részt. Az U19-es válogatott szintén az elitkörre készül, csak éppen egy jóval nehezebb csoportból kellene kvalifikálnia magát az Eb-re: Szerbia, Románia és Németország lesz a csoportellenfél. Tuboly Frigyes csapata az U16-es gárdával egy napon, január 22-én lesz Telkiben. Az U20-as és U21-es csapat is egyszerre lesz az edzőkomplexum vendége, méghozzá a hónap utolsó két napján. Az U18-as válogatott január 29-től február 1-ig lesz Telkiben. Ennek az az érdekessége, hogy ez lesz Mészöly Géza első föllépése a korosztályos csapat élén.