UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-01-19 14:53

Mini lesiklók

Közel négyszáz versenyző, köztük a legkisebbek is lécet csatoltak a K2 Sí&Snowboard Központ által szervezett X. Volvo-K2 Kupa sí- és snowboardversenyen, Kreischbergenben.

UP-infóA magyar kupasorozat Murau melletti állomásán összesen 391 versenyző állt rajthoz január 13. és 15. között, köztük igazoltak, amatőrök, gyerekek, felnőttek, mozgáskorlátozottak és gyengén látók egyaránt. A három nap alatt a lesikló és freestyle-számok mellett amatőr és családi, valamint gyermekfutamokat, illetve meghívásos ügyességi versenyeket is lebonyolítottak. Óriás-műlesiklásban a legfiatalabbak is egymásnak feszültek: nyolc 2006-os születésű versenyző is rajthoz állt. Érdemes megemlíteni, hogy a lányoknál első helyen végző Schieszl Hanna több mint három másodperccel volt gyorsabb társainál. A fiúk versenyében Gyüre Dávid még ennél is nagyobb előnnyel nyert. „Sikeresnek ítéljük a rendezvényt, a változékony időjárás ellenére jó körülmények fogadták a versenyzőket, a szervezőcsapat pedig összehangolt munkát végzett. Nagy sikere volt a már hagyományos óriás-műlesiklásnak, illetve nagy érdeklődés övezte Hans Gruggert, a Világ Kupa sztársízőjét, aki nem csak a versenyben, hanem az eredményhirdetésen, a hangulatfokozásban is részt vállalt. A gyerekek nagy örömére az osztrák versenyzővel sok közös fénykép készült, sokan autogramot kértek tőle. Érdekes volt, hogy a serdülőkorú Szőllős Benjámin jobb időt futott a profi szlalom versenyszámban, mint az osztrák klasszis. A kísérőrendezvények is népszerűek voltak, az érdeklődők szívesen tesztelték a legújabb Head-síléceket, továbbá jó hangulatú beszélgetések zajlottak a borkóstoló alkalmával. Vasárnap a síelők szlalomversenyével, a snowboardparalel-szlalommal, és egy meghívásos ügyességi versennyel, a MUMUS-sal folytatódott az idei kupa" – értékelte a kupahétvégét Vági Zoltán, az esemény igazgatója. A két sportág versenyszámainak végeredményei elolvashatóak ITT.