A Haladás a rangsor élén
Az utánpótlás-korosztályokban a Szombathelyi MÁV Haladás VSE volt a legeredményesebb 2011-ben, derült ki a sakkszövetség egyesületi rangsorából. Az első harminc helyezett automatikusan kap támogatást a Sport XXI.-programból.
– Mennyire fontos értékmérője a ranglista a magyar sakk utánpótlás-nevelésnek? – Lassan már egy évtizede létezik, azzal a céllal, hogy a szövetség az utánpótlás-nevelő centrumok munkáját és teljesítményét mérje. Az egyesületi rangsor azért is fontos, mert az NSI ez alapján dönti el, hogy az első harminc mekkora támogatást kap a Sport XXI.-programtól.
– Hogyan működik a rendszer? – Olyan rangsort szerettünk volna létrehozni, amely nemcsak a tehetősebb klubokról szól, hanem a hátrányosabb régiókban működő sakkiskolák és egyesületek helyét is pontosan megmutatja. A pontok mértékét a világversenyeken elért helyezések, a nemzetközi cím- és normaszerzés, a legkiemelkedőbb játékosoknál pedig az Élő-pontszám figyelembe vételével határozzuk meg.
– Változott a rendszer a kezdetek óta? – Az induláshoz képest némileg átalakult. Már az egyéni eredményeket is teljes mértékben figyelembe vesszük. A ranglista-készítés működési elve az alapítás óta változatlan, de néha apró módosításokat kell eszközölni. Néhány év alatt a versenyek színvonala megváltozhat, erősödhet, de gyengülhet is, ezért az elérhető pontok számán is változtatunk, az ifjúsági bizottság szakmai döntése szerint.
– Milyen a ranglista fogadtatása a sportágban? – A klubok és a versenyzők is jól fogadják, mivel az egyesületek ezen lista alapján részesülhetnek támogatásban, amit természetesen a játékosra, a versenyzésre és a működésre költhetnek el.
A klubok sorrendjében a Szombathelyi MÁV Haladás VSE végzett az élen, 654 ponttal. Második lett az Atomerőmű SE Paks 496, harmadik a Hungaropharma Decs 435 ponttal. Egyéniben a 8 éveseknél Krstulovic Alex (MTK) lett az első, a 10 éveseknél Marjanovics Annamária (Maróczy Géza SE). A 12 évesek között Gledura Benjámin (Heves megyei Önkormányzatok SE), a 14 éveseknél Varga Melinda (Delfin Sportiskolai SE) végzett az élen. A 16 évesek mezőnyében Rapport Richárd (Haladás VSE) a 18 évesek között pedig Papp Petra (Röszkei SK) szerezte a legtöbb pontot. A legidősebb utánpótlás-korosztályban Pap Gyula (Hungaropharma-Decs) sakkozója végzett az élen.
A Magyar Sakkszövetség egyéni és csapat ifjúsági ponttáblázata elérhető a weboldalunkon keresztül is.