UtánpótlásSport Öttusa: Szécsi Nemere U19-es világbajnok!
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-01-23 13:20

A KRA nagy lépése

A Testnevelési Főiskola D termében rendezték meg január harmadik hétvégéjén az országos ifjúsági kupa elődöntőjének egyik minitornáját a házigazda TFSE-KRA, a Budapest SE-FKF Zrt. és a BITT Kaposvár részvételével.

Nagy-Pál Tamás A legnagyobb izgalmakat rögtön az első mérkőzés hozta, amikor a KRA a másik fővárosi csapattal találkozott. Az összecsapás végig kiegyenlített erők küzdelmét hozta, felváltva nyerték a szetteket a csapatok. Négy játszma után így nem dőlt el a találkozó, jöhetett a döntő ütközet. A hazaiak bírták jobban erővel a végjátékot, a közönség buzdítása is segített nekik, így végül 3-2 arányban diadalmaskodtak. A BSE-ből rengeteget kivett ez az ötszettes mérkőzés, a kaposvári lányok ellen már nem is tudták megismételni az első találkozón látott teljesítményt. Mindössze egy játszmában tudott nyerni, a Kaposvár pedig kihasználta a lehetőséget, és végül sima, 3-1-es győzelmet aratott. Az utolsó mérkőzésen így két győztes csapat csapott össze, de a várt küzdelem itt is elmaradt. A KRA-nak hatalmas önbizalmat adott az első meccsen elért siker, amely ráadásul jó játékkal is párosult, ez pedig elegendőnek bizonyult a sima győzelemhez. A vendégek csak a harmadik szettre tudták annyira összeszedni magukat, hogy övék legyen az utolsó pont, a vége 3-1 lett. A KRA ezzel a két sikerrel óriási lépést tett a kupa országos, hatos döntője felé.