A sportlövők a győri lőtéren sorakoztak fel január harmadik hétvégéjén, a Hungarian Openen. A nemzetközi viadalra a moldávok nagyrészt junior versenyzőkkel érkeztek, a szlovákok felnőttekkel is neveztek, s egy horvát versenyző is akadt a mezőnyben.
Krecsik AdriennA magyarok jó házigazdához méltóan a legtöbb versenyszámban az élen végeztek. Péni István és Nagy Sándor, ahogy megszokhattuk tőlük, bravúrosan teljesített: szombaton a junior légpuskás versenyszámban Péni győzedelmeskedett 694,5 körrel, Nagy a második helyet szerezte meg 692,6 körrel. A harmadik helyre Rimovszki Balázs ért fel 687,6 körrel. A Péni, Nagy páros vasárnap a felnőttek mezőnyében is folytatta remeklését, ismét felállhatott a dobogó első két fokára 697,9 és 694,9 köreredménnyel, úgy, hogy az alapversenyben mindketten 594 kört lőttek. Kapás István, az Európa-bajnokság harmadik junior légpuskás résztvevője a felnőttek között az ötödik helyet csípte el. A légpisztolyos versenyszámban az 1993-as születésű Petőcz Dávid is kitett magáért: sem a juniorok, sem pedig a férfiak mezőnyében nem talált legyőzőre, előbbiben 664,2-es, utóbbiban 670,5-ös teljesítménnyel zárt az élen.
– Péni Pisti és Nagy Sándor menetelése igencsak bíztató, mert ha így folytatják, kis idő múlva felvirágoztathatják a felnőtt mezőnyt, igaz, egyelőre a juniorok között kell bizonyítaniuk – értékelt Kissné Oroszi Edit utánpótlás kapitány.
A lányokra térve, a junior légpisztolyos versenyszámban Ihos Erika a második helyre jött föl 2,8-cal lemaradva az első helyezett moldovai Aliona Tomin mögött. Ugyanebben a számban Babicz Flóra teljesítménye a hatodik helyre volt elég. A légpuskás junior kategóriában Biatovszki Mira teljesített a legjobban: a második helyre ért fel 495,3 körrel, őt követi Szijj Katinka a harmadik helyen (494,7 kör), s csupán a tizenötödik helyen végzett Hanák Gabriella, aki Mira mellett ugyancsak junior Eb-kerettag. A felnőtt légpisztolyos számot mindkét napon Nemes Adrienn nyerte, a légpuskásoknál Veres Kata szintén két második helyet könyvelhet el. A vasárnapi versenyen Hanák Gabriella a nyolcadik, míg Biatovszki Mira a tizennegyedik lett.
– Az Európa-bajnokságra utazó csapat junior versenyzői kiválóan teljesítettek, bár Hanák Gabi egészségügyi probléma miatt valamivel gyengébben, de reméljük, az Eb-re összeszedi magát. Külön öröm, hogy Nemes Adrienn és Veres Kata a felnőtt mezőnyben is folytatja a jó szereplést, az alapversenyben elért eredményük elsőéves felnőttként kitűnő – mondta el honlapunknak a szakvezető.
Részletes eredmények az Eredmények/Nemzetközi menüpontban.