2012-01-24 18:13
Késői feltámadás
A 7. fordulóval folytatódott az Erima fiú U16-os bajnokság, ráadásul csúcsrangadót rendeztek: a Phoenix Fireball SE az SZPK-NOKIA Komáromot fogadta hazai pályán. Emlékezhetünk rá, ebben a bajnokságban nincs gyenge mérkőzés, hiszen a három legerősebb utánpótlással rendelkező klub a tagja; a most játszókon kívül a Dunai Krokodilok SE is.
Nagy-Pál Tamás Jól kezdett a vendégcsapat – amely még nem kapott ki ebben a szezonban -, és a 2. percben Tóth Máté Gábor révén szerezte meg a vezetést. Újabb két perc elteltével Kiss János is betalált, majd Tóth az előkészítésben jeleskedett, Mózes Dániel pedig meghálálta a bizalmat. A harmad zárásaként Tóth a Pfneiszli Pétertől kapott labdát váltotta gólra, így 0-4-es eredménnyel mentek szünetre a csapatok. A második játékrészből éppen öt másodperc telt el, amikor Tóth ütött gólt. Ezután Ádám Milán is feliratkozott a góllövőlistára, majd ismét Tóth következett, aki megint Pfneiszlitől kapta a gólpasszt – már az ötödik asszisztot jegyezte a támadó, 0-7. Az utolsó felvonás már csak formalitásnak tűnt, ezért ki is engedett a Komárom. Ezt vette észre Rési Zoltán, és három gólt szerzett gyors egymásutánban! Sőt! László Dániel is bevette az SZPK kapuját, a gond csak az volt, hogy ekkor már mindössze 20 mp volt hátra a mérkőzésből. A Phoenixnek így nem maradt már ideje az egyenlítésre, a vendégek 8-4-re győztek, és továbbra is veretlenül vezetik a tabellát.