UtánpótlásSport Öttusa: Szécsi Nemere U19-es világbajnok!
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-01-24 14:09

Tanulmányút Komárnóban

A szlovákiai Komárnóban járt a Felsővárosi-Masita FRKE utánpótláscsapata. A székesfehérvári klub négycsapatos minitornán vett részt, a házigazda mellett a szintén szlovák Zsolna és Myjava csapataival.

Nagy-Pál Tamás A fehérvári gyerekek két évvel idősebbek ellen versenyeztek, ami meg is látszott a teljesítményükön. Rögtön a hazai csapattal kezdtek, de nem voltak megilletődve, és az első játszmában remekeltek. Nem hagyták meglépni ellenfelüket, így a szetthajrára maradt a döntés, ahol a szlovákok picit jobban koncentráltak, így kétpontos győzelmet arattak. A második játékrész sima volt, így 2-0-s vereség lett a vége. A Zsolna és a Myjava ellen nem sikerült átmenteni a jó produkciót, mindkét mérkőzésen nagyon meglátszott az életkorból is eredő fizikális különbség. Egyedül a Zsolna ellen sikerült az első szettben legalább 13 pontot összeütni, a Myjava ellen viszont két szett alatt csak 16 jött össze. A Masita így utolsó helyen zárta a tornát, de nincs ok szégyenkezésre, hiszen az elsődleges szempont itt egyértelműen a tapasztalatszerzés volt. - A torna lehetőséget adott arra, hogy megnézzük a szlovák utánpótlás-nevelésben zajló szakmai munkát, és megismerkedjünk újabb csapatokkal. Az eredményekből is kitűnik, hogy a 98-as korosztály nekünk még erős, mivel a mi csapatunk nagy része 2000-es születésű. Szinte a nyitásokkal megvertek minket. Összességében mégis hasznosnak érzem a túrát – nyilatkozta a fehervarvolley.hu-nak Nagy Róbert edző.