UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-01-25 00:41

Két értékes érem, prágai falakról

Prágába helyezték át székhelyüket a hétvégére fallabdázó fiataljaink. A cseh főváros adott otthont az aktuális utánpótlás-versenynek.

rokriszta A tavalyi jó szerepléssel a tarsolyukban utazhattak a fiatalok a Czech Junior Openre, hiszen egy évvel ezelőtt egy ezüstéremmel és több jó helyezéssel térhettek haza. Idén hét versenyző, hat fiú és egy lány képviselte az országot. 2011-ben a legjobb eredményt Kiss-Máté Csenge érte el, aki idén is mindent megtett a győzelemért. Az U17-ben induló magyar lány a csoportmérkőzéseit magabiztosan hozta, szettet sem veszített. A legjobb négy között aztán ő volt az egyetlen, aki nem a hazai színeket képviselte. A döntőbe jutásért első kiemelt Karolina Holinkovával került össze, és bár egy játékot elvett ellenfelétől, legyőzni nem tudta (11-9, 3-11, 11-8, 11-5). A magyar lány végül a bronzért vívott mérkőzést olyan simán hozta, ahogy a csoportmeccseket (11-3, 11-5, 11-4) és ezzel idén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A tavalyi hatodik Papp Nándor Gergő is pályára lépett az U17-esek között. Egészen simán jutott el az elődöntőig, ő sem veszített még szettet sem. Aztán ott szembekerült a verseny első kiemeltjével, az izraeli Roee Avrahammal. A mérkőzés nem kezdődött túl jól, hiszen esélyesebbnek rangsorolt ellenfele 11-1-re hozta az első játékot. Nándi viszont nem adta fel. Remek második szettet produkált, és végül 3-1-gyel lépett túl ellenfelén (1-11, 11-4, 13-11, 11-8). A fináléban aztán felváltva hozták a játékokat a fiúk, de a döntő szett nem lett túl szoros. A svájci Remo Handl az előzményekhez képest könnyedén, 11-5-re hozta, és nyerte el ezáltal az aranyat. Gergő az ezüsttel így is nagyot lépett előre 2011-es eredményéhez képest. Ugyanebben a korosztályban Borsos Dávid  remek játékkal jutott el a legjobb nyolc közé, ahol végül az első helyen kiemelt izraelitől szenvedett vereséget, és összesítésben a hatodik helyet szerezte meg. Az U13-asok között induló Dévald Péterek és Dévald Tamásnak a helyosztókon sikerült mérkőzést nyerniük, így előbbi a tizenkilencedik, utóbbi a huszonegyedik helyen zárt. A 15 éven aluliaknál versenyző Konyecsni Kristóf az első meccsét magabiztosan hozta, de a következő fordulóban már nem sikerült diadalmaskodnia, ezzel a huszonhetedik helyen végzett a népes mezőnyben. A legidősebbek versenyében lépett pályára Murányi Csörsz Artúr, aki kiélezett csatát folytatott a legjobb négy közé jutásért izraeli ellenfelével szemben, amiben aztán a magyar fiú bizonyult jobbnak (10-12, 6-11, 11-9, 11-6, 11-8). Az elődöntőbe jutásért aztán simán kikapott cseh ellenfelétől, és a bronzért vívott mérkőzés sem úgy sikerült, ahogy szerette volna, így a negyedik lett. A cseh versenyről Papp Nándortól első kézből is olvashatnak összefoglalót ITT. A verseny részletes eredményeit ITT nézhetik meg.