UtánpótlásSport Öttusa: Szécsi Nemere U19-es világbajnok!
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-01-29 17:34

A címvédés útján a BRSE

Békéscsabán rendezték a leány országos ifjúsági kupa egyik csoportjának második minitornáját, a házigazda és eddig veretlen BRSE mellett az Agria RC EGER, és az UTE Volley részvételével. A viharsarki lányoknak mindössze egy győzelemre volt szükségük, hogy bejussanak az országos döntőbe, vagyis megtegyék az első lépést a címvédés felé vezető úton.

UP-info Az Eger ellen próbálta meg először begyűjteni a fontos győzelmet a BRSE, de nem kezdte túl jól a találkozót. Rengeteg hibával játszott, ami az egri lányok okosan használtak ki, így egy darabig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ezután felébredt a hazai csapat, végül simán nyerte a szettet. A második és harmadikban játszmában már gyakorlatilag leiskolázta ellenfelét a Békéscsaba, az Agria összesen 18 pontot termelt a két játékrész alatt. A BRSE így 3-0-ra győzött, és már az utolsó mérkőzés előtt bejutott az országos döntőbe. – Könnyed győzelmet arathattunk a tartalékos Eger ellen. Örülök, hogy éltek a lányok a lehetőséggel, és szép játékot bemutatva arattak országos döntőt érő győzelmet – nyilatkozta Nagy Attila vezetőedző a találkozó után. A második mérkőzés így már csak a jutalomjáték volt az UTE ellen. A fővárosi csapat előtte ráadásul legyőzte az Egert, így két továbbjutott gárda vívott egymással tét nélküli mérkőzést. A találkozó ennek ellenére izgalmas játékot hozott, hiszen a fővárosi csapat egyenlített a második játékrészben. Az erejükkel azonban ezzel el is készültek a lányok, és a harmadik, majd a negyedik játszmában már nem tudták tartani a lépést. Az utolsó azért mégis összeszedték magukat, így végül szoros hajrában szenvedtek vereséget, a vége 3-1 lett a Békéscsabának. Bánkódnia természetesen az UTE-nak sem kellett, hiszen az országos döntőben folytathatja a fővárosi csapat is. – Gratulálok mindenkinek, szépen zártuk a mai napot! Örülök, hogy veretlenek maradtunk, de sok munka vár még ránk, hiszen a tavalyi győzelmünkkel magasra tettük a mércét ebben a korosztályban. Hullámzóan játszottunk ezen a mérkőzésen, gyakran hatalmas előnyöket adtunk el, amit ellenfelünk a második szettben remekül kihasznált. Sokkal fegyelmezettebb játékra lesz szükségünk az országos döntőben - így Nagy Attila.