Új helyszínen, a szlovákiai Donovalyban került sor a XX. országos amatőr gyermek-síbajnokság, vagyis a Honda Kupa küzdelmeire.
UP-info Az osztrák Semmering, valamint a hazai helyszínek (Kékestető, Mátraszentistván, Eplény) után most először rendezték meg külön az amatőr gyerekeknek szervezett alpesi sí viadalt, amelyen a résztvevők óriás-műlesiklásban mérhették össze tudásukat.
Fehér Gyula, a verseny ötletgazdája szerint az utóbbi években egyre több gyermek ismerhette meg a síversenyek izgalmait és sikerélményét. Emiatt a viadalon minden korcsoport külön kategória, így a kétszáz fiatalból hetvennyolcan végeztek a dobogón.
A szervezők emellett nem titkoltan a két ország viszonyát is szerették volna javítani, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerjék a másik életét és polgárait.
A verseny győztesei: 1995-ben születettek korcsoportja: Szabó Adrienn (Eger), Hornyák Szabolcs (Eger); 1996: Gelencsér Szabina (Budapest), Takács Márton (Dömös); 1997: Csibi Beáta (Kartal), Márton Patrik (Salgótarján); 1998: Szabó Dorottya (Eger), Szűcs Erik (Eger); 1999: Pónya Sára (Pilismarót), Gelencsér Ferenc (Bp.); 2000: Kendik Liló (Vasas), Gyöngyösi Máté (Bp.); 2001: Majthényi Hanna (Alsózsolca), Dormán Balázs (Bp.); 2002: Körtvélyesi Kata (Bp), Fazekas Dániel (Vasas); 2003: Babos Panna (Bp.), Régely Domonkos (Vasas); 2004: Gyöngyösi Anna (Bp.), Negyeliczky Brúnó (Vasas); 2005: Ghymes Luca (Vasas), Schramkó Levente (Vasas); 2006: Gál Zsófia (Vasas), Adorján Nikolasz (Bp.); 2007: Rehus Léda (Üröm), Rafácz Olivér (Bp.).