Vályi Adél elsőosztályos kora óta sakkozik komolyan. A Röszkei SK versenyzője az iskolában kitűnő tanuló. És a sportban is kiemelkedik. JSZ Amit a bevezetőben Adélról rögzítettünk, az a testvérére Blankára is igaz. Az iskolai kötelezettségek mellett mindketten szerepeltek az összes jelentős hazai megmérettetésen. A korosztályos bajnokságokon két első és egy második helyet szereztek, így jogot nyertek a brazíliai vb-indulásra is. A dél-amerikai kiránduláson a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottak, de sokáig nem volt idejük szomorkodni. Adél a szövetségtől meghívást kapott az U20-as magyar bajnokságra, ahol a hölgyek mezőnyében ő a legfiatalabb. Mindössze 15 éves.
– Volt, aki kudarcként ítélte meg a tavalyi vébé-szereplésedet. Te mit gondolsz erről?
– Nekem is kudarc volt, előzetesen többet vártam magamtól. Ugyanakkor mindenki tudhatja, hogy nem mindig egyenletes az ember teljesítménye, olykor-olykor előfordulhatnak kisiklások. Nekem még nagy szükségem lett volna arra, hogy a korábbi évekhez hasonlóan olyan csapatvezető legyen velünk, aki szakmai segítséget tud nyújtani. Ezt az internet nem pótolhatja. A harmadik forduló után esett vissza a teljesítményem, ahol egy korábbi EB-győztes és világbajnoki dobogós francia lány ellen jó állásban hibáztam. Utána nem sikerült kijutnom a gödörből. Aki ellen nyernem kellett volna, először remiztem, aztán, ahogy elment az önbizalmam, vereséget szenvedtem. Elkelt volna a segítség. Igyekszem javítani, nem a múlton kell rágódni, tehát most az U20-as bajnokságra koncentrálok.
– A legfiatalabb versenyzőként, az elmúlt évi teljesítményed alapján kaptál meghívást, ami igen csattanós válasz a téged ért kritikákra. Te is így gondolod?
– Egyrészt szomorú, hogy sokan nem indulnak a versenyen (Adél 7. tartalékként került a mezőnybe - A szerk.), másrészt egyenletesen fejlődve értem el olyan értékszámot, ami feljogosít arra, hogy részt vegyek a bajnokságon. A múlt évi teljesítményem miatt kritikát egyedül a csapatvezető, a saját egyesületem szakosztályvezetője fogalmazott meg, ami nem biztos, hogy a teljesítményem miatt történt. Azok az emberek, akik a játékomat meg tudják ítélni, ismerik a képességeimet, nem bántottak.
– Mivel lennél elégedett a bajnokságon?
– Szeretném elérni a 6-7. helyet, és 3,5-4 ponttal már nagyon elégedett lennék.
– Mit jelent számodra a sakk?
Vályi Adél
– Amikor sakkozom, akkor igazán önmagam vagyok, és a játék mindig tükrözi a hangulatomat is. Nemcsak szórakoztat, hanem segít a tanulásban is, és sok barátot is szereztem már a sakk révén. A felkészülésem nagyjából mindig ugyanúgy zajlik, bár sok függ attól, hogy körversenyről vagy openről van-e szó. Körverseny esetében könnyebb az ellenfélre felkészülni, ilyenkor mindig előre kigyűjtöm az ellenfelek partijait, kitalálom az edzőm segítségével, mit kellene neki játszani, majd ezt követően kielemzem. Ha nyílt versenyre megyek, akkor csak fordulónként tudok készülni, de ott csak egy-két órám van felkészülni a forduló előtt, viszont tudom, hogy milyen színnel játszom, így csak egy színre kell készülni. Körversenyen mindkét színre előre készülök, és forduló előtt csak elő kell venni ezeket a jegyzeteket.
– Az idei évre mi a legfontosabb célod?
– Idén Szlovéniában lesz a világ-, Prágában az Európa-bajnokság, s bár fiatalabb leszek a korcsoportomban, szeretnék sokkal jobban teljesíteni, mint tavaly, és mindenkinek bebizonyítani, hogy nem úgy játszom, mint Brazíliában. Ez azt jelenti, hogy a versenyeken szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, ami feljogosít a világversenyeken való részvételre. Ha ez nem sikerül, az sem nagy baj, mert az edzőmmel az a célunk, hogy minél magasabb szintű önálló munkát tudjak végezni, és a meglévő, néha komoly hiányosságaimat el tudjuk tüntetni. Az U20-as bajnokság előtti két hétvégén nagyon fontos feladatom volt: normál szintű és tehetséggondozó felvételit írtam, mivel szeretnék bekerülni az ország egyik, Szeged legjobb gimnáziumába. Az elmúlt félévben fontos szerepet töltött be a tanulás, magántanulóként sem mulasztottam sokat, előkészítőre jártam, ennek is köszönhető, hogy a vébé előtt kevesebb felkészülési versenyen tudtam részt venni, mint amennyin szerettünk volna. A következő félévben, a felvételik után, teljes erővel a sakk felé fordulok, de arra is figyelek, hogy az elmúlt hét évhez hasonlóan, kitűnő bizonyítvánnyal zárjam általános iskolai tanulmányaimat.
– És hosszútávon milyen terveid vannak?
– Szeretném elérni a 2300-2400-as szintet, viszont foglalkozásnak nem a sakkozást szeretném választani. Ezt azért nem tartom lehetetlennek, mert a magyar női sakkozók közül a legtöbben komoly értékkel bíró diplomát szereztek, vagy neves felsőoktatási intézményben tanulnak, miközben a sakktábla mellett is kiemelkedő teljesítményre képesek. Az ő példájukat szeretném követni.