2012-01-30 09:31
Változások Békéscsabán
Békéscsabán lassan egy évtizeden át két vívóklub működött. A Karácsonyi Lajos Vívó Egyesület és a Békéscsabai Vívó SE vezetői még a múlt év novemberében állapodtak meg, hogy január elsejétől közösen folytatják a munkájukat.
JSZ Nagy változások zajlottak le a békéscsabai vívóéletben: a városban működő két egyesület összeolvadt. Még vívóakadémiát is létrehoztak, amellyel a tervek szerit hosszútávon is biztosítani tudják a minőségi utánpótlás-nevelést a városban és annak vonzáskörzetében. A szakami vezetőt, Pusztai Pétert kérdeztük a Viharsarokban történt változásokról. – Milyen új lehetőségekkel életnek mostantól?
– Az egyik, hogy az edzői kapacitásunk optimálisabb kihasználásával még több gyermek, vagy akár felnőtt is megismerkedhet meg ezzel a csodálatos sporttal. Az eddig is jól és eredményesen működő utánpótlás-nevelésben pedig a még nagyobb hatékonyság az elsődleges célunk. Új szakosztályokat indítunk Békéscsaba környező településein. Azt szeretnénk, ha még több gyeremeknek tudnánk megmutatni ezt a gyönyörű sportot, és, hogy még nagyobb utánpótlásbázist hozzunk létre.
– Új versenysorozatot indítottak. Kiket céloznak meg vele?
– A 11-12 évesek, valamit a 12 és 14 év közötti korosztály számára hoztuk létre a Békés megyei törpi körversenyt. Már túl vagyunk a harmadik fordulón is. Nagy örömünkre a versenyre sok érdekődő, szülők, családtagok, és barátok is kilátogatnak, ami nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a verseny után akár ők is kipróbálhassák a vívást, amivel sokszor élnek is. Legutóbb majdnem hatvan gyermek nevezett, és a hangulat remek volt.
– Hogyan és hol bonyolítják le a versenyt?
– Öt plusz egy körből áll a sorozat. A versenyzők a fordulónként gyűjtött pontjaikat magukkal viszik, az utolsóban szerzetteket pedig meg is duplázhatják. A versenyeket az alig három éve épült Békéscsabai Városi Vívócsarnokban rendezzük, ami kiváló helyszín. Ez az ország egyik legszebb és legmodernebb vívócsarnoka, aminek a létrejöttét ezúton is csak köszönni tudjuk a város önkormányzatának.