2012-01-31 14:50
Csupán ketten léphettek
Már beszámoltunk arról, hogy a címvédő Békéscsabai RSE és az UTE Volley bejutott a női országos ifjúsági kupa döntőjébe. Most egy másik csoport összefoglalója következik. Budapesten a BSE csarnokában a házigazda mellett a BITT Kaposvár és a TFSE-KRA harcolt a két továbbjutó helyért.
Nagy-Pál Tamás A KRA eddig hibátlan mérleggel rendelkezett, így mindenki azt várta, hogy már a Kaposvár elleni első mérkőzésen kiharcolja a finálét. Az első szett még ennek megfelelően alakult, magabiztosan győzött a fővárosi csapat. Ezután azonban teljesen kiesett a ritmusból, sokat kapkodott, a kaposváriak játéka pedig óriásit javult, ki is egyenlítettek, majd a maradék két játszmában győztek, így meglepetésre 3-1 lett a vége a BITT-nek. A második találkozón következett az újabb fordulat. A hazai, eddig nyeretlen BSE öt szettben legyőzte a Kaposvárt. A hazai csapaton látszott, hogy szeretne bizonyítani közönségének, és remek koncentrációval fordította a maga javára a döntő szettet. Az utolsó mérkőzésen így a két fővárosi csapat ki-ki mérkőzést játszott egymással a továbbjutás szempontjából. Ennek megfelelően az utolsó pillanatig kiélezett volt a küzdelem, egyik csapat sem tudott jelentősen meglépni a másiktól. Itt is döntő szettre került sor, de hazai közönség ide vagy oda, a BSE már fáradt lehetett a második ötjátszmás mérkőzéstől. A KRA így végül győzött, a Kaposvárral karöltve jutott a hatos döntőbe. Igazán sajnálhatjuk, hogy a fináléban csak ezt a két csapatot láthatjuk viszont, mert ezen a hétvégén mindhárom együttes lányai bizonyították, hogy ott lenne a helyük a döntőben. Kapcsolódó cikkek A címvédés útján a BRSE