Papp Nándor remek játékkal nyert ezüstérmet a prágai Czech Junior Openen úgy, hogy a verseny első kiemeltjét is ő búcsúztatta. Végül a magyar csapat legjobbjaként térhetett haza.
rokriszta Papp Nándi a bravúros, prágai ezüsttel nyolc helyet lépett előre az U17-esek világranglistáján, és jelenleg legjobb magyarként a tizenegyedik helyen áll. A sportághoz való viszonyáról, eredményeiről kérdeztük.
— Bár a squash nagyon népszerű sportág, de te miért pont ezt választottad?
— Hétéves koromban találkoztam vele, az apukám által. Akkoriban sokat járt játszani a barátaival egy csepeli klubba. Olyankor igen későn ért haza. Engem először az kezdett foglalkoztatni: mi lehet ebben a játékban olyan érdekes, hogy ilyen sokáig lehet játszani. Egyszer aztán, némi unszolásra, magával vitt. Először persze nem értettem még akkor sem, amikor láttam, hogy mit lehet szeretni abban, hogy egy lyukban rohangálunk a labda után. Habár először még csak fociztam a kis fekete labdával, nemsokára alaposabban is megismerkedtem azzal a sporttal, amit igazából játszani kell. Aztán, ami szerintem még nagyon fontos volt: a szüleim edzőhöz kezdtek járatni, innentől pedig már nem kerestem más sportágat. Igaz a squash előtt úsztam és fociztam, mint a legtöbb fiú, de egyiket sem éreztem annyira közel magamhoz.
— Nem tudom, fociban mennyire voltál ügyes, de a fallabdában jönnek az eredmények. Mit tartasz az eddigi legjobbnak?
— Habár ez egyéni sport, én a legbüszkébb mégis egy csapatéremre vagyok. 2010-ben, akkor még az U15-ös válogatott keret tagjaként, második helyezést értem el a junior Európa-bajnokságon. Ez azelőtt egyetlen magyar csapatnak sem sikerült, sőt a közelében sem voltak. Ha az egyéni versenyeket nézzük, akkor ez, a prágai volt a legjobb. Ugyan nem sikerült megnyernem a döntőt, de nagyon közel voltam hozzá, és ez jó előjel az idei évre.
— Akkor mondhatjuk azt, hogy ez a finálé volt a legemlékezetesebb mérkőzésed?
— Igen, talán. Habár nem nyertem, mégis jó tudni, hogy jó játékossal vívtam nagyon szoros meccset. Sokat tanultam belőle, mert a kezemben volt a lehetőség nem is egyszer, hogy beüssem a meccslabdát, mégsem sikerült. Nagyon jól játszottam, mindent jól csináltam... És mégsem! Tudom, mit rontottam el, tudom mi volt a hiba a végén, így erre mindig emlékezni fogok.
— Mi volt a baj?
— Az, hogy elkezdtem gondolkodni. Amikor meccslabdám volt és befejezhettem volna, akkor megfordult a fejemben, hogy mit fogok majd mondani az edzőmnek, mekkora dolog lesz, ha nyerek. Emellett nem mertem belemenni semmibe. Azt vártam, hogy az ölembe hullik majd az aranyat érő pont. Nem oda összpontosítottam, ahova kellett volna, ezért sokkal többet hibáztam, folyamatosan jött fel az ellenfél, ez elkezdett idegesíteni, és így el is ment a döntő.
— Mi a célod a sportágban, mit szeretnél elérni?
— Itthon felnőtt országos bajnoki címet, remélem, nem is egyet. Azt, hogy nemzetközi szinten mit várjak, még nem tudom. Az biztos, hogy az idei junior csapat EB-n szeretnénk nagyon jó eredményt elérni. Ha a legközelebbi megmérettetést nézzük, akkor hétvégén utánpótlás OB, ahol mindenképpen szeretnék ilyen jó formában játszani. Aztán február végén a bécsi verseny, ahol a prágai után mi más is lehetne a cél, mint az arany és persze, hogy még előbbre lépjek a nemzetközi ranglistán.
— Bár még fiatal vagy, mit gondolsz: meddig űzöd ezt a sportot?
— Ha minden jól alakul, akkor a squash egész életemben jelen lesz, akár mint játékos, akár mint edző. Egyszóval, amíg csak lehet.
