2012-02-07 09:29
Csillagos szülői
Formabontó edzést tartott a Jövő Csillagai csapat január 27-én. A tréningen ugyanis a sportolók és szakemberek mellett a szülők is részt vettek - bár nem golfütővel a kezükben.
UP-info Damian MacPherson szövetségi kapitány azért invitálta a szülőket a tréningre, hogy sportéletviteli, étkezési és doppingismereteiket bővítve minél biztosabb háttérként állhassanak gyermekeik mögött. Az ifjú sportolók felkészítésében ugyanis nagy szerepük van, ezért tartott előadást a szövetségi kapitány a 2012-es versenynaptárról és sporttudományi kérdésekről. Ezt követően táplálkozási szakértő beszélt arról, hogy a fokozott iskolai és sportbeli teljesítmény miatt a fiataloknak kiegyensúlyozott étrendre és megfelelő regenerálódási, pihenési időre van szükségük. A zárásként elhangzó, doppingról szóló felvilágosításra a golf olimpiai sportággá válása kapcsán volt szükség. A tájékoztatót követően a szülők a szövetségi kapitánnyal beszélhették meg az előadások után fölmerült kérdéseket, míg a játékosok a megszokott rendnek megfelelően a dietetikusnál folytatták a napot. Elsőként a „házi feladatukról” kellett számot adniuk, amely után konkrét tanácsokat kaptak arról, hogyan készüljenek fel a többórás versenyekre, és hogyan gazdálkodjanak az energiájukkal a verseny előtt és alatt. Vendégelőadók is érkeztek a játékosokhoz. A szövetség bíróbizottságának két tagja tartott előadást. Gágyor Gábor a bírók szerepéről beszélt a gyerekeknek, valamint gyakorlati példákon keresztül érzékeltette a szabályok helyes alkalmazásával elérhető előnyöket. Mohai Gábor a 2012-től érvényes új szabályokról adott tájékoztatást a versenyzőknek, hogy egyszerű példákon végigvezetve, könnyebben érthetőek legyenek a módosulások. A játékosok ezután négyfős csoportokban, váltott helyszínen tréningeztek. A szövetségi kapitány mentális felkészítésével párhuzamosan a gyógytornásznál és a fitneszedzőnél kellett az elmúlt hetek otthon végzett gyakorlatairól beszámolniuk. Sajnos, a karácsonyi szünet éreztette hatását, mert erőnléti szempontból gyorsabb fejlődést várt el a szakmai stáb. Damian MacPherson záró megbeszélésen hívta fel a játékosok figyelmét arra, hogy a nyár folyamán újabb válogatást rendeznek, így mindenkinek jobban kell a jövőben teljesítenie, ha csapattag szeretne maradni.