2012-02-08 14:57
Félúton Fehérvár felé
Az U18-as lányok világraszóló sikere, az A csoportba jutás után ezúttal a fiúkon a sor: az áprilisi, hazai rendezésű világbajnokságra már alakul a válogatott, a felkészülés talán legfontosabb állomása a hét végi budapesti torna lesz.
UP infó Az U18-as férfiválogatottak négyes tornáján Eric Thurston, a magyarok szakvezetője erős ellenfelek ellen tesztelheti övéit a Jégpalotában. Magyarországra érkeznek a franciák, az olaszok és a szlovénok korosztályos legjobbjai, ellenük csiszolódhatnak össze még jobban a kanadai mentoredző tanítványai.
A magyar együttes természetesen minél jobban szeretne szerepelni a tornán, ám a fő cél a felkészülés a székesfehérvári vb-re. Ennek pedig minden bizonnyal megfelel majd a háromnapos rendezvény, hiszen mind a három ellenfél egy osztállyal feljebb, a divízió I „A” csoportjában szerepel. Éppen ezért mostani vetélytársaink április 11. és 17. között majd Szlovákia felé veszik az irányt, hogy Pöstyénben csaphassanak össze majd újra egymással (és a japánokkal, a norvégokkal, valamint a házigazdákkal) a legmagasabb osztályba kerülésért.
Természetesen a magyar U18-as férfiválogatott is az erősebb csoportot veszi majd célkeresztbe áprilisban. Valószínűleg a hét végi és az áprilisi válogatottkeretek között nagy eltérés már nem lesz, hiszen a tervek szerint minden légiósunk hazautazik a megméretésre. Így érkezik Finnországból Ágoston Olivér, Sebők Balázs és Nagy Krisztián, Svédországból Galló Vilmos, Hári Norbert, Korbuly Gergely és Könczei Áron, Németországból Kiss András, Ausztriából pedig Ladányi Márton.
Mind a három nap a második mérkőzést játssza a magyar csapat, a tornára a belépés ingyenes.
Program. 2012. február 10., péntek: 14.30 Franciaország−Olaszország; 18.00 Magyarország−Szlovénia. 2012. február 11., szombat: 14.30 Szlovénia−Franciaország; 18:00 Olaszország−Magyarország. 2012. február 12., vasárnap: 09.00 Olaszország−Szlovénia; 12.30 Magyarország−Franciaország.