UtánpótlásSport Öttusa: Szécsi Nemere U19-es világbajnok!
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-02-08 23:44

Hatból hat

Szép lassan alakul a leány országos ifjúsági kupa mezőnye. Arról már beszámoltunk, hogy az egyik csoportból a címvédő BRSE, valamint az UTE, egy másikból pedig a BITT Kaposvár és a TFSE-KRA jutott a döntőbe. Így már csak két hely volt kiadó a finálés hatosban, melyekért a Vasas Óbuda Hófeka, a TEVA Gödöllői RC és az Albrecht MVSC MISI harcolt.

Nagy-Pál Tamás Legnagyobb eséllyel a Vasas biztosíthatta be helyét a budapesti tornán: játszmaveszteség nélkül állt a csoport élén, így már egy győzelem is elég volt az üdvösséghez. Először a Gödöllő ellen próbálta ezt megszerezni, s már az első szett közepén sem volt kérdés, hogy sikerül a terv. Hatalmas elánnal játszottak az óbudai lányok, és alig-alig engedtek pontot ellenfelüknek, a vége nem is lehetett már, mint 3-0-ás győzelem, így a Vasas be is jutott a döntőbe. A következő összecsapáson a Gödöllő az Albrecht ellen javíthatott volna, de nem tette. Pedig az első szettben még nagyon összeszedett játékot mutatott, melynek az eredménye egy több mint tízpontos győzelem lett. Ezután egy hihetetlenül szoros végjátékban, hosszabbításban győzött két ponttal a miskolci egylet. A játszmagyőzelem megnövelte a lányok önbizalmát, és lendületből megnyerték a harmadik játszmát is. A negyedikben meg csak úgy villogtak, végig magabiztosan vezetve harcolták ki a végső győzelmet. Az utolsó találkozón dőlt el a második továbbjutó kiléte: ha az Albrecht egy szettet is megnyer, akkor továbbjut, ellenkező esetben viszont a Gödöllőé lesz az utolsó kiadó hely. Nos, a szettgyőzelem nem olyan egyszerű a Vasas ellen, főleg, hogy az egész szezonban egy vesztettek egyet eddig a piros-kékek. Ezúttal sem tették meg ezt a szívességet, még a  biztos továbbjutás tudatában sem. A végén így a Gödöllő is örülhetett, a Vasassal karöltve továbbjutott, így lett teljes a döntő hatos mezőnye.