UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-02-11 16:03

Barátok közt Debrecenben

Közös sajtótájékoztatón vázolta a labdarugóutánpótlás-neveléssel kapcsolatos terveit három szervezet, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola, a DVSC és a DEAC.

UP-info A szorosabb együttműködés célja, hogy a három egyesület között az eddigieknél könnyebb és több „átjárási lehetőséget” biztosítson a gyerekek számára. Közös célkitűzés, hogy megfelelő játéklehetőséget biztosítsanak a fiatal focistáknak: például a másik csapatban kapjon játéklehetőséget az , aki esetleg a saját együttesében kevesebb alkalommal jutna szóhoz. A szakemberek szerint az ifjak fejlődésének érdekében a legjobbaknak a legjobbakkal kell játszaniuk. Bemutatták Kozma Mihályt, aki február 1-től a DSC-SI labdarúgó-szakosztályának vezetője. A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott az, is, hogy a város idei költségvetéséből 300 millió forintot biztosít a Debreceni Labdarúgó Akadémia pallagi létesítményének megépítésére. – Sokat törtem a fejem. és azt kell, hogy mondjam, szerencsések vagyunk, mert az országban nincs még egy olyan település, ahol három ilyen szakmailag felkészült ember lenne az utánpótlás-nevelés élén. A Sportiskolának februárban sikerült a labdarúgó-szakosztály élére egy olyan szakembert találnia, aki méltó társa tud lenni a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a DEAC szakmai vezetőjének. Ő Kozma Mihály. Ráadásul Herczeg Andrással és Pajkos Jánossal együtt olyan fiatalemberekről van szó, akikkel például Pajna Zolán, Debrecen város alpolgármestere is együtt focizott egykor így jól ismerik egymást – nyilatkozta Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – Az jutott eszembe, hogy 35-40 évvel ezelőtt találkoztunk egymással akár egy csapatban, vagy egymás ellen futballozva. Úgy gondolom, hogy újból összejön a debreceni futball nagy álma, az hogy sokkal több csapat legyen a városban. Az SI célja az, hogy minél több gyereket vonjon be a labdarúgásba, a végcél pedig az, hogy a DVSC futballszakosztálya minél jobban ki legyen szolgálva, elsősorban helyi kötődésű és nevelésű fiatalokkal – tette hozzá Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere. Ebben az évben elindul a pallagi akadémia építése: Debrecen városa 300 milliós támogatást nyújt idei költségvetéséből az intézmény fejlesztésére. A város alpolgármestere abban bízik, hogy ősszel lehat majd az akadémia pályáján meccseket játszani. – A helyi kötődésű fiatalok szerepeltetése legfőképp eddig is Debrecenre volt jellemző. Most például 15 helyi kötősédű játékos edzőtáborozik a DVSC-TEVA-val Törökországban. Többek között ezért is nagyszerű ez a kezdeményezés, hogy ilyen kapcsolatot tudunk kialakítani. Az SI-vel és a DEAC-cal folyamatos kapcsolatban vagyunk, gyakorlatilag már állandó a játékosmozgás. A DSI-től került most hozzánk például két 15 éves fiatal. A lényeg, hogy a gyerekek folyamatosan játékban legyenek, az eredményt nézni pedig ráérünk majd ifikorban. Pajkos Jánossal és Kozma Mihállyal gyakorlatilag baráti kapcsolatban vagyunk és folyamatosan konzultálunk – mondta Herczeg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia igazgatója. – Amikor a DEAC-nál célul tűztük ki az utánpótlás-nevelés bővítését, többen ezt jósolták, hogy nehéz a helyzetünk, mert nem lesz gyerek. Kikötöttük, hogy sem a DSI-től sem a DVSC-től nem csábítunk át gyereket ennek ellenére 160 fiatalt tudtunk rövid idő alatt összetoborozni. A hármas együttműködéssel megvan az átjárhatóság. Aki tehetséges, az kerüljön át a jobbakhoz, hiszen ott jobban tud fejlődni. Aki pedig hozzánk kerül, az később úgy menjen vissza a DVSC-hez, hogy hozzá tudtunk tenni a fejlődéséhez. Kozma Mihály kinevezésével kapcsolatban inkább véleményt formálnék. Bárhová sodorta az élet mindig ember tudott maradni – így Pajkos János a DEAC szakmai igazgatója. - Mindenki látja, hogy a világ mára megváltozott. Egyre kisebb területen, egyre dinamikusabb játék folyik. Ehhez kell igazítanunk az edzésgyakorlatokat, a módszereket. Szeretnék azokra az emberekre támaszkodni, labdás és labda nélküli koordinációs feladatokat, kiegészítő sportágként úszást bevezetni. Minőségi munka felé szeretnék elmozdulni edzőkollégáimmal. Kifejezetten nevelő egyesület vagyunk, a 6-14 év közötti korosztályra szeretnénk fektetni a hangsúlyt, itt el is dől, hogy milyen szintű futballista lesz valaki. 18-19 éves korig szeretnénk kitoldani a korosztályokat. Több iskolát, intézményt, gyereket szeretnénk bevonni. Főállású edzőink lesznek és szeretnénk tovább bővíteni az edzői kart. Beépítjük a képzésbe a futsalt, ami további lehetőség lesz a gyerekek számára. Ez egy ragyogó lehetőség számomra, hiszen még senki sem próbálta a futsal elemeit beépíteni a nagypályás utánpótlásképzésbe – vázolta Kozma Mihály. Orendi Mihály hozzátette, a DSC-SI a TAO-s pénzek révén megfelelő anyagi bázist biztosít. A labdarúgó-szakosztály eddig éves szinten 12-13 millió forintból gazdálkodhatott, 2012-ben ez a társasági adóból származó bevételek miatt 65-70 millió forint lesz.