UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-02-11 15:28

Palack: Eb-győzelemre töltve

Senánszky Petra névjegyére elég lenne két számot írni. Kilenc: ennyi éves volt, amikor első országos bajnoki címét szerezte. Tizennégy: ennyi évesen lett a felnőtt Európa-bajnokság bronzérmese. Ám az ifjú uszonyos úszó nem hagyja abba a számolást: Eb-győzelemre úszik.

Sajó Annamária – Miért éppen a búvárúszás? Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy az uszonyos és búvárúszás választott engem. A szüleim hatására kerültem az uszodába, ahol elsőre nem tűntem túl tehetségesnek, de aztán kilenc évesen megszereztem első országos bajnoki címemet. Innentől nem volt kérdés, hogy ennél a sportágnál maradok. A junior Eb-arany mellett te szerezted a Debreceni Búvárklub első felnőtt világbajnoki aranyérmét is. Melyik a szívmelengetőbb? Nehéz különbséget tenni, de felnőtt korosztályban nyerni sokkal nagyobb dolog, hiszen keményebb a mezőny, így nagyobb az elismerés. Nem szívmelengetőbbnek mondanám, inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyobb büszkeséggel tölt el. A junior Európa-bajnokságon aranyat és ezüstöt, a hódmezővásárhelyi világbajnokságon pedig aranyat és bronzot szereztél 200 illetve 100 méteres uszonyos gyorsúszásban. Mindent elértél, amit a sportágban el lehet? Nem, hiszen a felnőtt Európa-bajnoki cím még hiányzik a gyűjteményemből, és szeretném, ha részt tudnék venni a következő Világjátékokon is, bár a legerősebb versenyszámaim sajnos nem szerepelnek az ottani műsoron. Az év edzője a te trénered, Kókai Dávid lett. Ütős duó? Öt éve együtt dolgozunk, szakmailag is és emberileg is nagyra tartom. Szerencsére nálunk igazi csapatmunka folyik, így talán nem duóként, hanem ütős csapatként jellemezném magunkat. Uszonyos úszásban már van aranyérmünk a Világjátékokról, ezt és az eredményeidet tekintve adja magát a kérdés: mi a célod? Tovább szeretném faragni a legjobb időeredményeimet, és évről-évre bizonyítani magamnak, hogy még többre vagyok képes. Nem mellékesen az a felnőtt Eb-arany még tényleg hiányzik a gyűjteményemből… Tizennégy évesen lettél bronzérmes az egri felnőtt Európa-bajnokságon. Ez klasszisteljesítmény, mégsem hallani rólad annyit, mint az olimpiai sportágak képviselőiről. Hogyan éled meg ezt? Sajnos, itthon, Debrecenben van okom panaszra, hiszen nap, mint nap furcsa dolgokkal kell szembesülnöm. Például a múlt héten az uszodát üzemeltető szervezet vezetője, Orendi Mihály levetette a világbajnoki címemet megörökítő képet az uszoda faláról, mondván hogy ez ártalmas az uszodának… Szerencsére azért sokkal több a pozitívum, nagyon tudok örülni minden apró elismerésnek! A közönségtől mi a legnagyobb elismerés számodra? A nyári világversenyekre nagyon sokan eljöttek szurkolni, az eredményeimhez pedig rengetegen gratuláltak. Éreztem, hogy valóban büszkék rám, és örömet okoztam a környezetemnek. Nekem ennyi bőven elég. Sportágad téged választott az 2011-es év sportolójának. Hol érzed magad jobban: a színpadon, elegáns ruhában vagy a medencében, búvárpalackkal a hátadon? Nem hasonlítanám össze a kettőt. Szeretek csinosan megjelenni a civil életben, de a vízben is nagyon jól érzem magam. Ha a hátamon lenne a palack, akkor biztos más érzés lenne, ám amikor palackkal úszunk, akkor magunk előtt toljuk... Egy búvárúszó mit csinál a tengerparton? Napozik, fürdőzik, olvas, pihen, mint mindenki más. Nálam néha előfordul, hogy a klasszikus könnyűbúvárkodásnak is hódolok, de próbálok figyelni rá, hogy ne keverjék össze az emberek a sportágammal!