UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-02-14 20:27

A jobb győzött

A magyar U16-os válogatott Telkiben vesz részt összetartáson, és két felkészülési mérkőzés is szerepel Pisont István szövetségi edző csapatának programjában. Az első összecsapáson Moldova korosztályos csapata volt az ellenfél.

UP-info A tréner az első játékrészben az Ordasi Gergő - Koronczi Bence, Talabér Attila, Spandler Csaba, Barna Szabolcs - Nagy Ádám, Lenzsér Bence, Zsótér Donát - Schrammel Ádám, Mayer Milán, Pintér Nikola összeállítású csapatot küldte pályára, míg a másodikban a Horváth Dániel - Kecskés Ákos, Baglyas Mátyás, Hutter Máté, Milkó Dániel - Gazdag Dániel, Rácz Barna, Zsótér Donát (Szántó Tamás, 50.) - Bíró András, Németh Erik, Molnár Tamás összetételű gárda szerepelt. A magyar fiúk kétséget sem hagytak afelől, hogy melyik a jobb csapat, az egész mérkőzésen nagy fölényben játszottak. Mayer Milán szerezte meg a vezetést szabadrúgásból, majd a második félidőben, bal oldali akció végén Németh Erik talált a kapuba. Az eredmény már nem változott, a magyar fiúk 2-0-ra győztek. A visszavágót szerdán játsszák. – Jól sikerült mérkőzésen vagyunk túl, a játékosok igyekeztek betartani, amit előzetesen kértünk tőlük. Örülök, hogy a januári felkészülésünk során gyakorolt elemek visszaköszöntek a mai meccsen, és ha voltak is kisebb hibák, összességében jól teljesített a csapat - mondta a mérkőzés után Pisont István az mlsz.hu-nak.