2012-02-14 20:46
Héraklész VK Budapesten
A hét végén rendezik Budapesten a Héraklész junior Világ Kupát, amellyel Gerevich György emléke előtt tisztelegnek. Kardban, tőrben és párbajtőrben mérik össze a tudásukat a világ negyven országából érkező versenyzők.
JSZ Idén is igazán rangos viadalnak ígérkezik a február 18-19-én megrendezésre kerülő Héraklész junior Világ Kupa. A nevezési időszak lezárultával elmondható: igen népes és rendkívül erős mezőny csap össze a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A férfi párbajtőrözők mezőnyébe neveztek a legtöbben, 31 ország 163 versenyzőjének indulásával számolnak a szervezők. Ebben a fegyvernemben kiegyensúlyozott versenyre számíthatunk, hiszen a junior világranglista első 32 vívójából 25 nevezett. Női tőrben 20 ország 91 indulója, köztük a junior világranglistáról huszonegyen vívnak Budapesten. Több mint száz női kardozó lép pástra, akik közül huszonnégyen szintén a világ élmezőnyének tagjai, a férfiaknál pedig 24 ország 132 versenyzője képviselteti magát a magyar fővárosban rendezett versenyen.
A tavaly nagyszerű sikerben volt része a hazai közönségnek, női kardozónk, Márton Anna a 106 versenyzőt maga mögé utasítva nyerte meg a Héraklész Kupát. Anna idén is ott lesz a mezőnyben, és az idei formáját ismerve joggal bízhatunk a címvédésben is.