2012-02-15 13:00
Felnőttek a fiatalok
A Vasas-Óbuda felnőtt együttese a szlovén Calcit Kamnik csapatát fogadta a Közép-európai Ligában. Hogy miért foglalkozunk ezzel az Utánpótlássport.hu-n? Mert a magyar garnitúra átlagéletkora 18.5 év volt.
Nagy-Pál Tamás A Vasast rengeteg sérülés hátráltatja , ezért vetette be a fiatalokat. A csapat vezére a 16 éves Stefanik Orsolya volt, akivel nemrég honlapunk interjút készített, mivel díjazták a Héraklész-gálán… A mérkőzést a vendégek nyerték, de el kell mondani, hogy remekül helytálltak a 16-17 éves lányok. Rosszul kezdődött a találkozó, a szlovének gyorsan elhúztak, s 20-10-nél már eldőlni látszott az első szett. Ekkor rázta meg magát Milovits Júlia, akinek sorozatban nyolc szervájából sikerült pontot szereznie a csapatnak, így 20-18-ra felzárkózott a Vasas. A hajrára már kicsit elfáradtak, így egy időkérés után megnyerte a szettet a Kamnik. A második játszmára pörgették fel magukat igazán a magyar lányok. Oláh Vivien remekül támadott, a csapat a hálónál is jól dolgozott, így nem is lehetett más a szett vége, mint magyar győzelem: 25-17-el egyenlített a csapat. A folytatásban már érvényesült a papírforma, habár a negyedik szettben még egy ideig tartották a lépést a lányok, de kikaptak, miként a negyedikben is. A Vasas 3-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Kamnik ellen. A Vasas még jó pár mérkőzésen kénytelen nélkülözni vezéregyéniségeit, így a Gödöllő elleni magyar bajnoki elődöntőben is a fiataloknak kellene kiharcolniuk a továbbjutást. Az óbudai klub utánpótlásának erősségét ismerve nem lenne meglepő, ha az együttes sikerrel venné a feladatot. – Úgy gondolom, javarészt vállalható volt a játékunk, de még mindig hiányolom a fiataloktól azt a lendületet, ami szükséges lenne – értékelt Jókay Zoltán vezetőedző a Vasasvolley.hu-nak. – Az első játszma elment a nyitásfogadásunkon, de aztán elkezdtünk szépen bemelegedni. Nagyon örülök Oláh Vivinek, hiszen már meccsek óta nagyon teljesítményt nyújt, remélem, az idén ez már így is marad. Összességében boldog vagyok, hogy el tudtunk indulni a KEL-ben, biztos vagyok benne, hogy ez jó tapasztalat volt a csapat számára. Mindenki láthatta, hogy máshol hogyan játsszák ezt a játékot – ezeket a dolgokat nekünk is meg kell tanulni. Gondolok itt elsősorban a borzasztóan kemény nyitásokra, a támadásokra, a stabil játékra. Ide kell nekünk is eljutni egyszer. Remélem jövőre is sikerül elindulnunk.