UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-02-16 10:57

Pólósuli és akadémia Debrecenben

A kézilabda és a futball után újabb labdajáték bázisa lehet Debrecen: az ősztől vízilabda-akadémia indul a DVSE és az Irinyi János Gimnázium közös projektjének keretében. A hajdúsági város egyesületének szakvezetője, Gyöngyösi András a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamással járta végig a debreceni uszoda környékének iskoláit és pólós palántákat toborzott a klubnak.

eFBé Nem csak Kelet-Magyarországról és Debrecenből, hanem az ország többi részéről, sőt Erdélyből is sok jelentkezőre számít Gyöngyösi András. A DVSE pólósainak vezetőedzője ősztől irányítja a szakmai munkát a vízilabda-akadémián. Gyöngyösi az előkészületekről és a helyi lehetőségekről beszélt honlapunknak.
− Hogy sikerült a toborzó „road show”? − A városban a labdarúgás és a kézilabda az a két sportág, ami igazán népszerű, így a vízilabda-toborzók a korábbiakban felemás sikerrel jártak. Az eddigiekben leginkább úszni tudó gyerekeket kerestünk. Mostantól viszont a kevésbé jól úszó gyerekek számára is nyújtunk alternatívát: elindítunk egy vízilabda-iskolát. Eddig tíz intézményben jártunk, mi is és a gyerekek is élvezték a bemutatkozást. Február 26-án az uszodában egy nyílt nappal fejezzük be a sorozatot, ott fel is mérjük a gyerekeket. Akit még kell, azt úszni tanítjuk, a többiek viszont bekapcsolódhatnak annak a korosztálynak a munkájába, amelyikhez életkoruknál fogva tartoznak. − Az akadémia a következő állomás, egy ilyen fiatal szakosztálynak nem túl nagy lépés ez ennyi idő alatt? − A városban két éve van vízilabdaklub, nagyon nehezen tudunk gyökeret verni ezért minden lehetőséget fel kell turbózni. Az akadémia létrehozásával azoknak a gyerekeknek szeretnénk lehetőséget adni a további fejlődéshez, akik a Vasas, a KSI vagy az UVSE fiataljaival ellentétben 14 éves koruk után ebben a városban nem tudtak előrelépni. − Honnan várják még a fiatalokat az akadémiára? − Nem titkolt célunk, hogy akár Budapestről is elhozzunk tehetségeket, de az ország minden tájáról várjuk az érdeklődőket. Erdélyből számos fiatalt szeretnénk idehozni, már felvettük a kapcsolatot a Nagyvárad vezetőivel. Azok a fiatalok, akiknek van magyar útlevelük, játszhatnak a magyar bajnokságban. Számukra ez óriási előrelépés, mert a román vízilabda utánpótlásszinten – a lehetőségeket tekintve – nagyon gyenge: a nagy távolságokat általában úgy győzik le a klubok, hogy el sem utaznak egyes mérkőzésekre. Ha más miatt nem is, a játéklehetőség szempontjából hajlani fognak a gyerekek és szüleik arra, hogy a debreceni akadémián kamatoztathassák a tudásukat. − Hogy áll az Irinyi János Gimnázium a kérdéshez? − A kézilabdázók és a labdarúgók tekintetében hosszú évek óta kialakult programjuk van, tehát nagy újdonság az iskolai oktatás szempontjából nem éri őket. A speciális tanrend adott, így a vízilabdás osztályba jelentkezőknek biztosítva lesz a megfelelő iskolai háttér, valamint a napi kétórás edzés lehetősége. Ez még Budapesten is nehezen megvalósítható, ezért is számítunk arra, hogy a fővárosból is érkeznek majd fiatal vízilabdázók.
− Nehezíti a toborzást az a tény, hogy a DVSE utánpótláscsapatai egyelőre gyengébb eredménnyel állnak a bajnokságokban? − Ha onnan közelítem meg a kérdést, hogy két év alatt a legalsó szintről a legfelsőig jutottak a csapataink ugyanazokkal a gyerekekkel a keretben, akkor ez szerintem nagyon jónak mondható eredmény. Az első tízben vagyunk, az tény, hogy az élcsapatok ellen még nem játszunk szoros meccseket, de a 7-9. helyezett együttesekkel már pariban vagyunk. Az eredményességet általában a felnőtt csapat szereplése alapján szokták megítélni, ők pedig jól állnak a bajnokságban (6. hely), sikeresek voltak a közelmúltban és ez a lényeg. Tényleg nagy utat jártunk be rövid idő alatt, ez véleményem szerint vonzó lehet bárkinek. Ráadásul a szülőket könnyebb rábeszélni egy olyan sportágra, amely nem rejt annyi veszélyt a gyermekeik számára. Fociban és kézilabdában gyakoriak a sérülések, akár fiatal korban kettétörhet egy játékos karriere. Úszásban, vízilabdában nem jellemző hogy valaki huszonéves korára már többször feküdt kés alá. − Minden feltétel adott az ősztől az eredményes munkához? − A nyitott medence egyelőre hiányzik. Évek óta tervben van, most a társasági adó adta lehetőségek alapján reális az esély arra, hogy megépüljön. Nagyjából 30% önrész kell ahhoz, hogy a munkálatok ne csak elkezdődjenek, hanem be is fejeződjenek. A városvezetés hajlik arra, hogy biztosítsa a forrást. − Lesz folytatása a „road show-nak”? − Az említett nyílt napból talán több is, a nyárra pedig – reményeink szerint folyamatosan –táborokat szervezünk, ahol egy új közösség kovácsolódhat össze…