UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-02-17 13:47

Véget értek az olasz órák

Távozik a Ness Hungary NB II Keleti csoportjának 14., azaz kieső helyén szerénykedő Budapest Honvéd-MFA vezetőedzője, az olasz Vincenzo Mazzeo. A tréner mindössze kilenc mérkőzésen irányította a csapatot, s együttesével hat pontot szerzett.

Nagy-Pál Tamás A szezont még a Magyar Futball Akadémia igazgatójával, Szalai Lászlóval a kispadon kezdte a „kis” Honvéd. Vincenzo Mazzeo a 7. fordulóban vette át a gárda irányítását. A tréner akkor úgy nyilatkozott honlapunknak, hogy az olasz futball filozófiáját szeretné a csapatnál megvalósítani, és célja, hogy értéket adjon a játékosoknak. Nos, a jelek szerint ez nem sikerült neki, az NSO információi szerint a klubnál megköszönték a munkáját, és új edzőt keresnek a helyére. A hírrel kapcsolatban mi is kerestük a Honvédot, de egyelőre nem kívánták megerősíteni nekünk az információt. Örök vita az élvonalbeli klubok NB II-es csapataival kapcsolatban, hogy vajon az eredményesség az elsődleges, vagy a fiatalok és a sérültek versenyeztetése. Előbbiben Mazzeo valóban nem alkotott maradandót, ugyanis mindössze hat pontot gyűjtött a csapattal, csupán egyszer sikerült győznie. Azt nem tudni, hogy vajon ez volt a felmondás oka, vagy mással nem volt elégedett a Honvéd vezetősége.