UtánpótlásSport
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-02-18 16:02

Hazai pálya: előny is, meg nem is

Folytatódott a leány országos gyermekbajnokság: február közepén az elődöntőket rendezték.

Nagy-Pál Tamás Az egri tornán a házigazdák mellett a Jászberényi RK és a Budai XI SE csapata vett részt. A hazai együttes  nagy támogatást kapott a helyszínen szurkoló szülőktől és barátoktól, s ez meg is látszott a lányok teljesítményén. Az első találkozón a Jászberény ellen egy nagyon izgalmas mérkőzésen 3-2-es győzelmet arattak, majd a fővárosi gárdát jóval simábban, 3-1-re verték meg. A torna harmadik mérkőzésén javított a Jászberény, és a Budai XI-nek esélyt sem adva győzött 3-0-ra. Az Eger két győzelemmel már fél lábbal a döntőben érezheti magát, de a Jászberénynek is jó esélye van a második hely megszerzésére, főként, mert a jászsági város ad otthont a következő tornának. Kaposváron a hazai röplabda-akadémia mellett a Palota RSC, a Békéscsabai RSE és a Kecskeméti Sportiskola vett részt a vetélkedőn. A házigazdák itt is nagy buzdítás kaptak, de ez nem volt elég a papírforma felborítására. A Palotát legyőzte ugyan a Kaposvár, de a jóval erősebb BRSE és Kecskemét ellen nem volt esélye, három szettben szenvedett vereséget. A torna kiemelkedő csapata a címvédő viharsarki együttes volt: a Kaposvár után a Palotát is simán verte 3-0-ra, majd a sportiskola ellen kicsit nehezebben melegedett be, ennek volt betudható, hogy az első szettben kétpontos vereséget szenvedett. Utána viszont nem volt megállás: játszmáról játszmára javulva 3-1-re győzött. A KeSI-nek ez volt az egyetlen veresége, így nagyjából ki is alakultak az erőviszonyok: a BRSE és a Kecskemét pályázik legnagyobb eséllyel a továbbjutó helyekre.