UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-02-20 10:46

BVSC: mester a hármasból

A BVSC-Zugló nyerte a Lemhényi Dezső Ifjúsági Kupát, miután a háromcsapatos döntőben legyőzte a Vasast, majd a Honvéd ellen huszáros hajrával mentett pontot. A sorozat gólkirálya a szentesi Rébeli Sz. Tamás lett. eFBé Három csapat került a Lemhényi Dezső Ifjúsági Kupa fináléjába a csoportmérkőzések után: a BVSC-Zugló Diapolo, a Honvéd és a Vasas. Február 19-én délután a vasutasok a Vasas ellen kezdték a körmérkőzés-sorozatot. A sárga-kékek végig vezettek a találkozón, a Vasasnak mindössze egy negyed sikerült jól. Két Ugray Dániel-gól foglalta keretbe a BVSC első negyedbeli kiváló tempóját, ezek között három csapattárs találata kapott helyet, így hat perc alatt 5-0-ra elhúztak a zuglóiak. Magabiztos előnyük birtokában kicsit lazábban védekeztek, ami meg is bosszulhatta volna magát, ám Bognár emberelőnyben hibázott, majd Fejős hagyott ki ziccert, míg Somlai büntetőjét Mihajlovics védte a második negyed derekán.

A harmadik játékrész végére kapaszkodott fel a piros-kék alakulat, Besenyei Richárd gólját követően 8-6 állt az eredményjelzőn az utolsó ráúszás pillanatában. Innen a Szabó Bendegúz, Mészáros Csaba duó (2-2 gól) hét perce következett, a Vasas már hiába is próbálkozott, az utolsó bő egy percben esélytelen volt az egyenlítésre – a találkozót 12-8-ra megnyerte a BVSC. A zuglóiak maradtak a Hajós Alfréd Sportuszoda medencéjében, és a Honvéd ellen folytatták – mint utóbb kiderült: az összecsapás utolsó másodpercei döntötték el a kupa sorsát. A Honvéd ugyan egyszer sem került hátrányba a találkozón, de hiába vezetett ifj. Kenéz György együttese hol két, hol három góllal, egyik fórt sem tudta megőrizni. Míg az első két negyedet a Budapesti Honvéd SE, a második kettőt a BVSC nyerte 3-2-re, a fordulatos játékrészek közül mégis a negyedik emelkedik ki, abban is a végjáték. Szűk két perccel a találkozó vége előtt Bodoki kiállítását követően került emberelőnybe a Honvéd, Kenéz mester egyből időt kért, hogy megossza a győztes taktikát az övéivel. A támadást Bozsicsnak nem sikerült góllal befejeznie, nem úgy Bedő Krisztiánnak az ellenakciót (10-9).
A Honvéd játékosai hibáztak a saját támadásukban, majd a kapujuk előtt is: megint Bedő volt eredményes, egyenlített. Öt másodperccel a meccs vége előtt épp őt állították ki a játékvezetők, így újabb Honvéd-időkérés következett. Az ezalatt megbeszélt figurát Csapó Bencére játszották, aki azonban nem tudta eredményesen befejezni a támadást. A vége 10-10 lett, a BVSC-sek pedig bizakodhattak, hogy a fáradt Honvéd ellen a pihentebb Vasas megnyeri a mérkőzést, azzal pedig a zuglóiaknak a kupát. Nos, nem tévedtek: az angyalföldiek Várnai Kristóf vezérletével végig a kezükben tartották a mérkőzést. Sőt, átvették a BVSC taktikáját, pontosabban, lemásolták a vasutasok teljesítményét: 8-6-os előnyüket szűk 7 perc alatt 12-6-ra hizlalták. A BHSE innen már nem tudott visszajönni a meccsbe, a 14-9-es végeredmény pedig azt jelentette, hogy a Honvédnak csak a bronzérem jutott a kupában.

A Lemhényi Dezső Ifjúsági Kupa végeredménye: 1. BVSC-Zugló, 2. Vasas SC, 3. Budapesti Honvéd SE, 4. UVSE, 5. Pécs, 6. DVSE, 7. Szentesi VK, 8. OSC, 9. Szolnok

A fiú korosztályos csapatok néhány nap múlva, február utolsó hétvégéjén folytatják a bajnoki küzdelmeket a 12. fordulóval. Az ifik között ott a KSI emelkedik a mezőny fölé, míg a Vasas, BVSC, FTC, Honvéd kvartettben nagyon szoros az élboly állása. Részletes végeredmény ITT. A serdülők küzdelméről, a Vízvári György Kupáról ITT számoltunk be.