2012-02-21 16:36
Kaposvári előzés a hajrában
A 22. fordulóval véget ért a fiú NB I-es juniorbajnokság alapszakasza. Kiesők még nincsenek, hiszen a helyezések csak az elődöntőbeli kiemelésekről, vagyis a csoportbeosztásokról döntenek.
Nagy-Pál Tamás Egyetlen fontos, eldöntendő kérdés maradt az utolsó játéknapra: megtartja-e első helyét a Dunaferr SE, vagy a hajárban beelőz a FINO Kaposvár? De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük szép sorjában a találkozókat! A Csepel a Dági KSE csapatát fogadta. Az első szett izgalmasra sikerült, a fővárosiak nagyot hajrázva, kétpontos győzelmet arattak. Nem hagyta annyiban a dolgot a Dág, és a második játszmában egyenlített. A vezetést viszont nem tudta megszerezni, a Csepel nagyon összekapta magát a tétnélküli mérkőzésre, és a finist jobban bírva, behúzta a maradék két szettet. A hazaiak ezzel a 6., míg a dágiak a 4. helyen végeztek. A Vegyész RC Kazincbarcika a Szolnoki Főiskola RKSI-t látta vendégül. Utóbbinak győzelemmel lett volna esélye a 4. hely megszerzésére, mivel a Dág vereséget szenvedett. Az első szettben még úgy nézett ki, élhet is a Szolnok a lehetőséggel, simán győzött tíz ponttal. A Vegyésznek sikerült egyenlítenie, de óriási csatában, két ponttal újra megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A lélektani előny tehát az RKSI-nél volt, de mindhiába, a Barcika innen is felállt, majd azzal a lendülettel az utolsó játszmát is megnyerte. Így egyik csapat sem mozdult el. A Vegyész 7. míg a Szolnok 5. helyen zárt. A Dunaferrnek tehát mindenképpen győznie kellett a Sümegi RE ellen, hogy aztán izgulhasson egyáltalán a másik meccs végkimeneteléért. A küldetés sikerült, ugyan a második szettben beleszaladtak a pofonba a dunaújvárosi fiúk, de talpra tudtak állni, és a maradék kettőben hozták a papírformát. A 3-1-es győzelem azt jelentette, hogy a Kaposvár csak 3-0-s sikerrel tudta megszerezni az első helyet. Melyet könnyedén végre is hajtott. A DEAC-on látszott, hogy számára nincs tétje a találkozónak, gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem sikerült kifejtenie. Az első szettben hat pontot szereztek a debreceni srácok, a folytatásra feljavultak ugyan, de ez a FINO elleni játszmagyőzelemhez ez még édeskevés volt. A Kaposvár így 3-0-ra győzött, és az első helyen zárta a junior bajnokság alapszakaszát, a Dunaferr pedig az utolsó fordulóban leszorult a második helyre. Meg kell még említeni, hogy a harmadik a KALO-Méh KS lett, amely a Nyíregyháza FRK kizárása miatt nem lépett pályára az utolsó játéknapon.