Csenge aranyközelben
A hét végén rendezték a XXIV. felnőtt ob-t a fővárosi Griff Squash Clubban, ahol több utánpótláskorú játékos is indult.

rokriszta A selejtezők után a hölgyek a 16-os, a férfiak a 32-es táblán kezdhették meg szombaton a küzdelmeket. Az előbbire egy, az utóbbira kilenc fiatal került fel.
A legjobb eredménnyel Kiss-Máté Csenge zárt, aki remekül játszott a döntőben. Ellenfelével, Szombati Edinával felváltva nyerték a szetteket. A fiatal játékosé lett szoros csatában az első és a harmadik játék, de az ötödik nem sikerült. Már a negyedik szett sem volt annyira kiélezett, mint az előzőek. Edina azt magabiztosan hozta, és végül a rutin diadalmaskodott a fiatalság felett. Csengének nem sikerült megszerezni első felnőtt bajnoki címét, ellenfele ötödször állhatott a dobogó tetejére.
A férfiaknál a szövetség főtitkárának a verseny előtti esélylatolgatása egészen kiválónak bizonyult. Szederkényi Dániel az első körben búcsúzott a verseny negyedik kiemeltjétől. Kispéter Ádám is hasonlóan szerepelt, ő a későbbi harmadik helyezettel szemben maradt alul. Borsos Dávid szintén nem jutott túl az első körön. Papp Nándi egy fordulóval tovább lépett. Ugyanígy járt Farkas Balázs is, aki az első meccsét viszonylag könnyen hozta, neki is a második jelentette a végállomást. A két fiatal, Murányi Csörsz Artúr és Vass Márton szoros mérkőzést játszott, amit végül Artúr nyert 3:2-re. A második körben az utánpótlás-bajnok Sebők Benedekkel került szembe, ahol a papírformának megfelelően alul is maradt. Benedek szerepelt a fiúk között a legjobban. Ő a harmadik mérkőzésén, bár remekül és szoros mérkőzést játszva, 3:2-re szenvedett vereséget a későbbi harmadik helyezett Szabóky Mártontól. Kiss Dániel nagyon szépen játszott, de talán ő volt a legszerencsétlenebb, hiszen már az első körben összekerül a verseny későbbi győztesével Krajcsák Márkkal.
A női verseny további eredményeit , a férfiét olvashatják.