UtánpótlásSport
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-02-22 12:55

Nem borult a papírforma

Ahogy a legtöbb röplabda-bajnokságban, a serdülő leány országosban is megkezdődött a rájátszás februárban. A 19 résztvevő csapatot hat csoportba osztották, a lányok a szokásos minitornákon döntik el a továbbjutó kilétét.

Nagy-Pál Tamás Nyíregyházán a házigazda Nyírsuli mellett a TFSE-KRA és a végső győzelemre is esélyes Békéscsabai RSE találkozott egymással. Nagy meglepetés nem is történt, a viharsarki csapatot csak a nyírségi lányok tudták megszorítani, két szettben is. Ennek ellenére a BRSE azt a találkozót is 3-0-ra nyerte, így nagy lépést tett a továbbjutást érő első hely megszerzéséért. Szegeden a Vasas Óbuda Hófeka volt a vendéglátók legnagyobb kihívója, az ugyanis gyorsan kiderült, hogy az EVSI nem tud beleszólni az első helyért vívott harcba. A Szeged jól kezdett a fővárosi csapat ellen, magabiztosan nyerte az első szettet. A másodikban viszont két ponttal a Hófeka bizonyult jobbnak, míg a harmadikban szintén két pont volt a különbség, de már a hazaiak javára. Az óbudai lányok, mintha picit elfáradtak volna, a negyedik felvonásban már nem tudták nagy küzdelemre kényszeríteni ellenfelüket, így 3-1 lett a vége, lépéselőnybe került a Szeged. A fővárosban két tornát is rendeztek, az egyiken a Kecskeméti Sportiskola, a Budai XI SE, a Szolnoki Főiskola RKSI és az Albrecht MVSC MISI volt a résztvevő. Talán itt volt a legnagyobb a csapatok közötti tudáskülönbség, a KeSI ugyanis legrosszabb szettjében engedett 21 pontot aktuális ellenfelének, de a Buda XI csapatát volt, hogy 6 pontont tartotta. A kecskemétiek így óriási fölénnyel nyerték a tornát, a Budapesten látottak alapján gyakorlatilag már biztos továbbjutónak vallhatják magukat. Veszprémben a Palota RSC és a Közgáz SC próbált meg borsot törni a házigazda orra alá. A Palota ezzel hiába próbálkozott, a Közgáznak viszont, ha csak egy szett erejéig is, de sikerült. A második szettben vert nem kevesebb, mint tíz pontot a házigazdára, de ezzel ki is adtak magukból mindent a lányok, a maradék kettőt már elbukták. Ennek ellenére a második fordulóban még jó eséllyel pályázhatnak a továbbjutásra, ha meg tudják ismételni a második játszmában mutatott teljesítményüket. A második budapesti helyszínen szigorúan véve csak a TEVA Gödöllői RC volt idegenben, hiszen az UTE és a Budapest SE-FKF Zrt. is fővárosi csapat. Rögtön városi rangadóval kezdődött a torna, ahol az újpestiek jelezték: arra készülnek, hogy felborítják a Gödöllő ellen a papírformát (3-0). Voltak is erre utaló jelek, az első játszmában a vendégek csak nagyon nehezen győztek 27-25-re, majd a másodikban pedig egyenlített az UTE. A folytatásban is a végsőkig kiélezett volt a küzdelem, de a hajrákat a Gödöllő bírta jobban, így végül 3-1-re győzött. Mindenesetre még semmi nem dőlt el, óriási harc várható a második körben. Az utolsó helyszín Kalocsa volt, itt nem sokan mertek volna a BITT Kaposvár ellen fogadni. Ha a vártnál egy fokkal nehezebben is, de hozták a papírformát a lányok, a házigazdát és a Tatabányai Volán SE-t is 3-1-re győzték le. A Kalocsa javítani tudott második mérkőzésén, nagyon könnyedén intézte el 3-0-ra a Volánt, így még reménykedhet a 2. fordulóban, ahol a továbbjutáshoz bravúrt kéne bemutatnia Kaposváron.