UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2012-02-23 00:37

Nagylányok, kis Bocsok és a mester

Dübörög a magyar női jégkorong: két világbajnoki cím az U18-tól és egy ifi olimpiai ezüst egyéniben, amit Gasparics Fanni nyert Innsbruckban – röviden ez december és január mérlege. A sportág újabb kihívás előtt áll: a női csapat Szlovéniában játszik március végén a divízió II/A csoportos vébén, ahol a bő keretben szinte valamennyi U18-as helyet kaphat.

eFBé Gömöri Csabának és tanítványainak alig maradt ideje feldolgozni a sikert. Egy hónap leforgása alatt az U18-as válogatott két osztály világbajnokságát nyerte meg, így 2013 elején az A csoportban szerepelhetnek a lányok. A tromsői vébé után mindenki visszatért a dolgos hétköznapokba. A lányoknak edzések és adott bajnokságokban már a rájátszás a program, Gömöri mester pedig az összetartások mellett edzi a Budai Bocsokat, sőt, folyamatosan toborozza a fiúknál is a legifjabb tehetségeket. Az U18-asokkal kiegészülő női válogatottal pedig a következő nagy megmérettetésre, a szlovéniai divízió II/A csoportos világbajnokságra készül.
− A hétvégén Bledbe utazik a keret, ahol a szlovén válogatott ellen játszunk felkészülési mérkőzést. Januárban ők voltak nálunk, 3-1-re és 6-0-ra nyertünk ellenük. Most visszahívtak minket, mi pedig örömmel megyünk két napra. Az alapcsapatunkból többen fognak hiányozni, mert a klubjukkal a bajnoki rájátszásban járnak, és ott kell teljesíteniük. Elsősorban azokat az U18-as játékosokat kértem ki  a csapataiktól, akiknek a helyét még meg kell találnom a felnőtt válogatottban. Példaként Molnár Mónikát és Krivi Krisztát említeném a Bp. Starsból.   − A világbajnok U18-as keretnek mekkora része lehet tagja a felnőtt garnitúrának is? − A kiírás szerint az 1996-ban született játékosok már jégre léphetnek a felnőtt női vébén, ezért a huszonkét játékosból szinte mindannyian ott vannak a bő keretben. Ez a stábnak csak jó, mert közel negyven főből választhatjuk ki a tényleg legjobb huszonkettőt. A bledi túra is arra lesz jó, hogy többen bizonyíthatják, eséllyel pályáznak a vébécsapatba. Természetesen lesznek olyanok, akik nem utaznak Szlovéniába, de a későbbiekben – például a novemberi olimpiai selejtezőn – számítunk a játékukra. A március végi vébére olyan csapatot szeretnénk kialakítani, amely a kor, a rutin és a tehetség együttes figyelembe vételével valóban ütőképes lesz. A korról persze annyit el kell mondanom, hogy a két U18-as vébén a fiatalok bebizonyították, hogy már nem csak a jövő az övék, hanem a jelen is.      
    − Hogyan dolgozta fel játékos és edző a hirtelen jött sikert? A sportcsatornáktól kezdve a magazinokon át egészen a helyi lapokig mindenhol foglalkoztak a világbajnok U18-as csapattal. − Ennek van egy nagyon jó oldala. Megismernek minket, odafigyelnek a munkára és az eredményekre. Ugyanakkor a napi munkát megnehezítette az, hogy folyamatosan jöttek le edzésre korábban sosem látott emberek, vagy épp nekünk kellett interjúra rohanni. Nem voltunk eddig hozzászokva, valamennyien most tanuljuk, hogy is megy ez. Annál nagyobb gondunk, persze, sose legyen, mint hogy világbajnoki címet követő interjú miatt át kell szervezni az aktuális edzést. Nem csak a média középpontjába kerültünk: a tegnapi tréningre „ellátogattak” a Magyar Antidopping Csoport képviselői, és az edzés végén hat lánynak kellett mintát „produkálnia”. Ez persze természetes velejárója az élsportnak, de az ilyen járulékos elemekkel most egyszerre szembesülünk.      
    − Azért nem csak ilyen megkeresésekről hallani… − Több ajtó kinyílt a lányok előtt. Például idén nyáron két olyan nemzetközi táborba is meghívást kapott tizenöt játékos, ahová korábban jóval kevesebb magyar lány mehetett. Tízen a finnországi Vierumäkiben lehetnek ott a nemzetközi szövetség edzőtáborában, öten az ezzel egy időben zajló, hasonló svédországi eseményen.  Finnországban magam is ott leszek megfigyelőként, ami nagyon hasznos lesz, hiszen ha a kanadai, a finn vagy a svéd mintából elleshetek egy-két fogást, az válogatottban végzett munka előnyére válhat. A közeljövőben arra is számíthatunk, hogy az A csoportban szereplő európai válogatottak, az oroszok, a csehek és a németek meghívnak minket a felkészülési tornáikra, hogy feltérképezhessék a csapatot a jövő januári vébé előtt. Nagy dolog ez, s persze az is, hogy nem álom, hanem valóság , hogy a kanadai válogatott elleni taktikán kell gondolkodnom. − Ha nem éppen a Budai Bocsokhoz toboroz… – Szeretnék minél több ügyes gyereket találni Dél-Budán. Kisebb-nagyobb hullámvölgyek mindig vannak, de azzal, hogy a XI. kerületi önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatását is élvezzük, most könnyebb a helyzetünk. – A legjobbkor jött az évek óta üresen álló Tüskecsarnok jégpályává alakítása is. – Ha minden jól alakul, három hét múlva már edzések lesznek a csarnokban. Mobil jégpálya kerül kialakításra, az üzemeltető cég három évre kapta meg a jogot, hogy a hely jégpályaként funkcionálhasson. A Drago Skorpiók kerül a csarnokba, akik együttműködnek a MAC csapatával, mi pedig utóbbival állunk jó kapcsolatban: a Bocsoktól kikerülő fiatalok nagy része a MAC-ban folytatja pályafutását. Ezzel létrejött egy „hármas szövetség”, így a Budai Bocsok együttesének nagypályás edzései a Tüskecsarnokban lesznek. Nagy könnyebbség, hogy ezentúl nem kell átjárnunk Budáról a Kisstadionba vagy a Millenárisra, hanem szinte helyben, a kerületen belül dolgozhatunk.

 

   
    Budapest XI. kerületében, Lágymányoson, az 1996-os Világkiállításra épült az impozáns Tüskecsarnok. Tizenhat éve elmaradt a magyarországi Expo, az alig több mint félkész állapotban lévő épület pedig azóta kihasználatlan. A 2002-es tornász vébét, majd a 2006-os úszó Eb-t is ide tervezték, végül mindkét esemény más helyszínt kapott. Az időnek az a bizonyos vasfoga nem harapdálta, mert beletört: a néhány hete történt bejárás során a szakemberek megállapították, hogy ritkán látható minőségi munkát végeztek 1993-tól az építők. A bizonyíték a száraz teremrengeteg: az épület az elmúlt évtizedben egyszer sem ázott be. A Drago Skorpiók közel egyéves szakmai előkészítés után a TAO (társasági adó és osztalék) által biztosított anyagi forrás felhasználására adta be igényét, és megkapta a jogot, hogy mobil pályát telepítsen a csarnokba. Oda, ahova szűk két évtized után végre sportélet költözik.