UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-02-23 12:53

Tíz fiatal az osztrák viadalon

Bécsbe utazik a magyar squash-elit, és rajthoz áll a február 24-26-i Austrian Junior Open-viadalon.

rokriszta 2012-ben is nagy népszerűségnek örved a bécsi verseny. Százhuszonkét játékos jelezte részvételi szándékát. Érkeznek versenyzők többek között Hollandiából, Finnországból, Svájcból, Csehországból, Ukrajnából, Izraelből, sőt Pakisztánból is. A magyar színeket tíz játékos képviseli. Ez ugyan két fővel kevesebb, mint tavaly, de a kiutazó fiatalok többségének igen jó esélye van dobogóra állni. A hölgyeket két játékos képviseli. A tavaly az ugyanitt bronzérmes Kiss-Máté Csenge, akinek remek formáját igazolja, hogy utánpótlás-bajnoki címet szerzett idén, és felnőttek között is csak öt szettben szenvedett vereséget a fináléban. Bécsben is Csengét tartják a verseny első számú esélyesének. Az indulók között van Csókási Gabriella, aki tavaly a hatodik helyet szerezte meg. Idén a verseny harmadik kiemeltje. Mindketten U17-es korosztályban lépnek pályára. A fiúknál a legfiatalabb U13-as korosztályba a két Dévald testvér, Péter és Tamás nevezett.  Az eggyel idősebbeknél indul Farkas Balázs és Altvater Áron Kende. Utóbbi 2011-ben a tizenhatodik helyen zárt. A legnépesebb U17-esek között, ahol huszonnyolc játékos nevezett, lép pályára három magyar fiú is igen jó esélyekkel. A prágai versenyen ezüstöt szerző Papp Nándort a második, a sérüléséből felépülő Püski Lénárdot a harmadik, míg Szűcs Ákost az ötödik helyen emelték ki a szervezők. Tavaly egyébként ezüstérmével Ákos volt a legeredményesebb magyar versenyző még az U15-ösök versenyében. A legidősebb korsztályban (U19) Murányi Csörsz Artúr képviseli hazánkat, őt ötödik helyen rangsorolták.