2012-02-23 19:44
Vesztett pontokban már elsők
Az Erima fiú U14-es bajnokság tabellájának harmadik helyén található Dunai Krokodilok SE a negyedik IBK Cartoon Heroes-t fogadta rangadón az alapszakasz 13. fordulójában. A hazaiak számára volt nagyobb tétje a találkozónak, hiszen győzelemmel máris ezüstérmes pozícióban találhatták magukat.
Nagy-Pál Tamás Bele is kezdtek a Krokik, Hoffman Tamás már a 2. percben megszerezte a vezetést, majd nem sokkal később Dávid Bence is eredményes volt (2-0). A hazaiak még az első harmadban megpróbálták eldönteni a dolgot, és jó úton is haladtak efelé, hiszen Dávid második gólja mellett Mile Benedek, Kvasznicska Norbert és Lukácsi Boldizsár is a hálóba juttatta a labdát (6-0). A középső játékrészben sem ment jobban a Mesehősöknek, hiszen továbbra is gólképtelenek maradtak, igaz, ezúttal csak egyet kaptak, melyet ismét Dávid jegyzett, (7-0). A záró felvonás első két percében Kvasznicska két gyors góljával döntötte el végleg a mérkőzést. Ekkor a hazaiak részéről igazi örömjátékot láthattunk, melybe az is belefért, hogy kapjanak két gólt, ugyanis még néggyel válaszoltak, vagyis 13-2-re győztek. A Krokik ezzel a győzelemmel valóban felugrottak a második helyre, és már csak egy pont a hátrányuk az éllovas Phoenix Fireball SE-vel szemben, ráadásul úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet is játszottak.