UtánpótlásSport
2025. augusztus 23.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2012-02-24 22:46

Felnőttek között első

Tizennyolc éves röplabdázó lett felnőtt kategóriában a hónap legjobb női sportolója Somogy megyében. A címet a BITT KNRC Kaposvári Egyetem játékosa, Horváth Petra érdemelte ki.

UP-info Az NB I-ben szereplő kaposvári csapat várakozáson felül teljesített a bajnokságban, hiszen egészen az alapszakasz utolsó fordulójáig versenyben volt a felsőházas helyezésekért. Ez már önmagában is bravúr, főleg úgy, hogy abban nem valamelyik rutinos játékosnak, hanem a 18 éves tehetségnek volt meghatározó szerepe.

Petra többek között a bajnok BSE ellen is 13 pontot ütött, de az összes mérkőzésen is húzóembere volt csapatának. A Megyeházán rendezett díjátadón a játékos elmondta, hogy remek teljesítményük leginkább a kiemelkedő csapategységnek volt köszönhető, hiszen nemcsak együtt játszik a többiekkel, hanem egy iskolába is járnak. A felsőház az idén ugyan nem jött össze, de március elején kezdődik az alsóházi rájátszás. Nem titkolja, hogy a következő szezonban már a felsőházban is megtenné ugyanezt. Rajta nem fog múlni.