UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-02-24 15:40

Mérlegen a jelen pillanat

Ismét megtelt gyerekekkel a Telki edzőközpont, de ezúttal nem csapatnyival, hanem kerek százzal, ugyanis válogatót tart vasárnapig a Magyar Labdarúgó Szövetség az 1997-es korosztály számára.

Nagy-Pál Tamás Az OTP-MOL Bozsik-program keretében megrendezett válogatón öt területi válogatott (Kelet-Magyarország, Nyugat-Magyarország, Dél-Magyarország, Közép-Magyarország, illetve Budapest területi válogatott) vett részt. A rostán fennakadt fiúk három hét múlva már az U15-ös válogatott tagjaként vesznek részt edzőtáborban. A program vezetőjét, Kiss Baranyi Sándort kértük meg, hogy mutassa be nekünk részletesebben ennek a kiválasztásnak a menetét. Maga a Bozsik-program ugyebár úgy néz ki, hogy van körzeti (10-13 éves korig), alközponti (U13-as korosztály) és megyei (U14) válogatott. Ezután következik a régiós válogatott, ebből nyolc, majd a területi, melyből öt van az országban. Ez az öt csapat vesz részt a kiválasztáson Telkiben, vagyis csapatonként 20-20 játékos. Ez az úgynevezett kibontakoztatási program vége, vagyis amikor kialakul a korosztályos válogatott, innentől már elitképzést kapnak a gyerekek. Ebből a száz gyerekből most a negyedik nap végére kialakul egy 46 fős keret, melyet három hét múlva elkezd foglalkoztatni a szakmai stáb. A maradék gyerekek sem vesznek el, hanem területi válogatottként továbbra is foglalkoznak velük. Ez azt jelenti, hogy edzéseken, valamint határ menti nemzetközi válogatott mérkőzéseken vesznek részt. A kiválogatott gyerekek pedig innentől kezdve bekerülnek a kiemelt egyesületekbe, ahol a szakemberek a bajnoki mérkőzéseken folyamatosan figyelni tudják őket. A 46 főt három hét múlva már visszavárják, és a taktikai elemek mellett azt a játékfilozófiát kezdik elsajátíttatni velük, amelynek jegyében majd a válogatott éveikben futballoznak. A Telkiben eltöltött négy nap során a hangsúly természetesen a játékon van, de orvosi, élettani vizsgálatokon is részt vesznek a fiúk, pszichológiai teszteket töltenek ki, melyet szintén szakemberek értékelnek. „De, hogy ne csak a futballról szóljon nekik az élet, hanem nyitottak legyenek mindenre a világban, szombaton este neves előadó lepi meg őket élőzenés műsorral. Tulajdonképpen ez is része lesz a mentális tréningnek” – mondta a szervező. Összesen kilenc mérkőzést játszanak a csapatok, melyeket gyakorlatilag a teljes utánpótlás szakmai stáb megfigyel. Az oldalvonal mellett áll Korolovszky György, Mészöly Géza, Pisont Istán, Tuboly Frigyes, Róth Antal és Both József szakmai igazgató is. „A gyerekek éppen ezért meg akarják mutatni: ők a világ legjobbjai, és sokszor olyan elánnal vetik bele magukat a mérkőzésekbe, hogy sérülések is előfordulhatnak.” Rajtuk kívül a megyei szakmai igazgatók is jelen vannak, akikkel közös választja ki a stáb azt a 46 főt, akivel az U15-ös válogatottban Korolovszky elkezdheti a munkát. Minden mérkőzés után nagyon részletes értékelést készítenek a játékosokról. „Ez objektív értékelés, ahol az erényeket és az esetleges hiányosságokat tüntetik fel. Természetesen ezen kívül a mérkőzés során szerzett szubjektív tapasztalatok is nyomnak a latba.” A tábor közepére lehet azt mondani, hogy már mindenkiről kialakult egyfajta kép a trénerekben, és ezután egyeztetnek a pszichológusokkal, akik szintén elmondják véleményüket. „Így alakul ki vélemény arról, és ezt fontos hangsúlyozni, hogy kik azok, akik jelen pillantban előrébb tartanak. Ebben a korban végső döntést még nem lehet hozni, annyira változnak a gyerekek hónapról hónapra, félévről félévre.” A tábor zárásaként a szakemberek nyilvános értékelést tartanak, ahol megnevezik azt a 46 játékost, akikkel három hét múlva megkezdik a munkát Telkiben. Hétfőn is olvashatnak még a kiválasztásról honlapunkon, akkor Korolovszky György mondja el véleményét a leendő csapatáról.