2012-02-24 01:57
Mészöly Géza: "fegyelmezett, klassz társaság"
Mészöly Géza, az U18-as válogatott újdonsült szövetségi edzője megtartotta csapatának az első edzőtáborozást Telkiben. A tréner már az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre készül a srácokkal, akikkel még csak most ismerkedhetett meg igazán.
Nagy-Pál Tamás – Először vezényelt összetartást korosztályos szövetségi edzőként. Izgult? – Ezt inkább egyfajta motivációs izgalomnak nevezném, mert nagyon vártam már a találkozót. Csak ezzel a korosztállyal volt ez az első összetartásom, ugyanis ott voltam a Pisont István vezette U17-esekén januárban, majd Tuboly Frigyessel és az U19-es válogatottal Spanyolországban is egy nagyon rangos nemzetközi tornán. Ez azért volt fontos, mert ugyanabban a rendszerben zajlott, mint nálunk októberben az Európa-bajnoki selejtező. – Miről szólt most elsődlegesen ez az edzőtábor? Még inkább az ismerkedésről, vagy már komolyabb feladatokat is elvégeztek? – Egyrészt az ismerkedésről, másrészt, azokat az elveket, melyeket le kívánok fektetni, meg kellett ismertetni a játékosokkal. – Mik az első benyomásai a csapatról? – Az, hogy elődöm, Bene Ferenc remek munkát végzett. Ez nagyon fegyelmezett, klassz társaság. Büszkén mondhatom, hogy sikerült mindenkit megismernem, sikerült összepárosítanom a neveket az arcokkal. Nagyon jól telt a három nap, úgy érzem, megismertettem azokat a játékosokkal, amiket elterveztem. Ráadásul látom: mindenki nagyon büszke arra, hogy itt lehet. Kis túlzással azok, akiket csak az utolsó pillanatban hívtam be, gyakorlatilag gyalog futottak le Telkibe. Egyelőre a klubok is örömmel veszik, hogy játékost adhatnak a válogatottba, hiszen tudják: ez nem csak nekünk, de nekik is jó a srácok fejlődése miatt. – A kiválasztásban mennyire hagyatkozott elődje keretére? – Egyelőre még abból a bő keretből válogattam, melyet Bene Ferenc is használt, az ő játékosaira támaszkodtam. – Az U19-esek trénere, Tuboly Frigyes is jelen volt a tréningeken. Ez motivációs tényező volt a srácok számára? – Így van. Both József nagyon jól kitalálta ezt az egészet, összefogja a stábot. Ez bizony óriási motiváció a srácoknak, hogy látják, akár még innen is bekerülhetnek a májusi elitkörbe, egy korosztállyal feljebb, mint ahogy az például Novothny Somának sikerült. – Így, három nap után mit mondana, mennyiben különbözik ez a Mészöly Focisuliban végzett munkájától? – Hadd mondjam el: a focisuliban is szoktunk válogatottat csinálni. Van egy kiemelt napunk, a péntek, amikor a három bázisunk játékosaiból állítunk össze válogatottat, amelyet hétvégén versenyeztetünk. Ezzel csak azt akarom bemutatni, hogy azért van párhuzam a két feladat között. – Mennyire lebeg a szeme előtt a már említett őszi Eb-selejtező? – Nagyon is ott lebeg, gyakorlatilag minden döntésemet ennek a jegyében hozom meg. Hál’ Istennek van még időm addig, hogy tapasztalatokat szerezzek. Ebben nagyszerű kollégáim is segítenek, akik egyáltalán nem ismeretlenek számomra, hiszen Pisonttal a válogatottban, míg Tubollyal a Vasasban voltunk csapattársak. Ők tényleg rengeteget segítenek nekem. – Milyen feladatok várnak a közeljövőben a csapatra? – Szerencsére, minden hónapban össze tudunk jönni. Márciusban Macedóniában lesz két meccsünk, utána pedig az olaszokat látjuk vendégül. Közben lesz az U17-es és az U19-es válogatott elitköre, amellett, hogy nagyon szurkolok nekik, megpróbálom a megfelelő tapasztalatokat leszűrni a Bulgária, Andorra és Ausztria elleni Eb-selejtezőkig. – És önre milyen egyéni feladatok várnak még? – Természetesen minden hétvégén és hétköznap figyelem a játékosokat, látogatom a klubokat. Külföldi tanulmányutakra is fogok menni, jövő kedden például Törökországba, a Galatasarayhoz. Itt a kellemest kötöm össze a hasznossal, Egervári Sándor szövetségi kapitány ugyanis megkért, hogy térképezzem fel neki világbajnoki selejtezős ellenfelét, a török nemzeti tizenegyet. Korábban már láttam őket egy, horvátok elleni mérkőzésen, de azóta már új mesterrel dolgoznak. Ha minden jól megy, Münchenbe is eljutok tanulmányi útra, aztán az UEFA kérésére is részt veszek egy nemzetközi továbbképzésen. Szóval nagyon sűrű a program, de eddig rettentően élvezem, hiszem, hogy óriási segítséget jelent a pályafutásomban.