2012-03-02 00:17
Előnyben a Sapa és a Csíkszereda
Az ifjúsági bajnokság elődöntőinek első mérkőzéseit a Sapa Fehérvár AV19 és az ISK-HSC Csíkszereda nyerte. A fehérváriak hazai pályán a MAC csapatát győzték le, a Csíkszereda egy harmad alatt elintézte a Vasast.
eFBé Az ifjúsági bajnokság alap-, és középszakaszát, majd a rájátszást is nagy fölénnyel megnyerő Sapa Fehérvár AV19 hazai pályán kezdett az elődöntőben a MAC ellen. A budapesti alakulat volt az egyetlen, amelyik az idény során eddig le tudta győzni a fehérváriakat, még a középszakasz elején. Azóta a MAC több nem várt, nagyarányú vereségbe futott bele, leginkább azért, mert betegségek és sérülések hátráltatták Marton Tibor együttesét. Február 29-én, szerdán, Fehérváron már nyoma sem volt a két csapat közti, a rájátszásban látott különbségnek. Az összecsapást a hazaiak kezdték jobban, Kocsis Ferenc ráadásul emberhátrányban szerezte csapata vezető gólját. Tyler Dietrich tanítványai folyamatosan ostromolták Arany Gergely kapuját, ennek eredményeképp még a szünet előtt Pados László góljával kettőre nőtt a hazaiak előnye. A második harmadban több esetben használhatta volna ki a vendégcsapat azt, hogy a hazaiaktól durva játék miatt számtalanszor küldtek le valakit a pályáról a játékvezetők. Hiába a lehetőség, sem emberelőnyből, sem egyenlő létszámban nem sikerült a szépítés a budapestieknek. Másfél perccel a találkozó vége előtt Pillók került – nem először – a büntetőpadra a fehérváriaktól. Marton Tibor időkérés után lehozta kapusát is, ám ez sem vezetett eredményre. Az összecsapást 2-0-ra a Fehérvár nyerte, és szombaton újra hazai pályán teheti meg ugyanezt a három győzelemig tartó párharcban.