Megnyerte a harmadik meccset is a Sapa Fehérvár AV 19 a MAC ellen az ifjúsági bajnokság elődöntőjében, így Tyler Dietrich tanítványai már a fináléra készülhetnek. A másik ágon az ISK-HSC Csíkszereda összesítésben 2-1-re vezet a Vasassal szemben, így az erdélyi garnitúra a keddi negyedik összecsapáson kiharcolhatja a döntőbe jutást.
eFBé Két Fehérváron aratott győzelme után a MAC otthonában is nyert a Sapa AV 19 együttese, ezzel az ifjúsági bajnokság döntőjébe jutott. Az ifj. Ocskay Gábor Akadémia hokisai kezdték jobban a találkozót: rögtön a 2. perc elején megszerezték a vezetést Hamvai Szilárd révén. A gólpasszt jegyző csapatkapitány, Dósa Krisztián néhány perccel később Pillók Martint hozta kihagyhatatlan helyzetbe (0-2).
A MAC a 2. harmad elején visszajött a meccsbe: Schmál Kristóf ütötte a pakkot Lajcs János kapujába (2-2). A 32. percben rögtön az első emberelőnyös helyzetét kihasználta a vendégcsapat: Kocsis Ferenc lőtt gólt Vincze Péter átadásából. Ezt követően szétesett a MAC játéka: Pillók szinte a középkezdés után megszerzett koronggal újra eredményes volt, majd a fegyelmezetlen hazaiaktól ketten is a büntetőpadra kerültek. A kettős fórban játszó Fehérvárból a Vincze, Kocsis duó hozta össze az újabb Sapa-gólt, ami gyakorlatilag el is döntötte a találkozót (2-5).
Az utolsó harmadban sem változott a játék képe, legalábbis a gólok tekintetében. Noha a hazaiaktól Schmál és Garbacz folyamatosan veszélyes volt a fehérvári kapura, egyikük sem volt eredményes. Velük ellentétben Reisz Áron megtalálta a góllövő botot és kétszer is mattolta Zaka Norbertet. A fehérvár támadója tavaly az FTC-Dunaferr fúziócsapat tagjaként (Hamvai Szilárddal egyetemben) bajnok volt, így második ifi aranyérméért küzdhet. Hogy az ISK-HSC Csíkszereda, vagy a Vasas legjobbjai ellen teheti ezt, az kedden, piros-kék győzelem esetén csütörtökön este kiderül.
A Fehérvár–MAC elődöntő korábbi összecsapásairól itt számoltunk be: 1. mérkőzés, 2. mérkőzés.